HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Még a parlament február 11-én kezdődő tavaszi ülésszaka előtt összehívják a kormányfő gazdasági tanácsadó testületét.
A központ felállításának célja egyrészt a diplomás pályakezdők munkaerő-közvetítése, másrészt a Kínával kapcsolatos tévhiteket eloszlatása lenne.
Nem kizárt, hogy sikerül megállapodni a kerületi polgármesterekkel, és mégis az eredetileg tervezett hét járási központ lesz Budapesten.
Magyarországon a foglalkoztatás az elmúlt 2,5 évben növekedett, s ezt kevés uniós tagállam tudja elmondani magáról - mondta az államtitkár.
A várt 80 helyett 74 milliárdból sikerült az 5 ezer fő alatti települések adósságát rendezni.
Az Együtt 2014 várhatóan a következő hónapokban párttá alakul - mondta az MTI-nek nyilatkozó volt miniszterelnök.
Az iskola tornaterme zsúfolásig megteltaz iskola jövőjéért aggódó szülőkkel.
A közmédia 19 ezer négyzetméteres területre kért és kapott decemberben egy évre közterület-használati engedélyt az óbudai önkormányzattól. A célok azonban meglehetősen furcsák, hiszen a parkrendezés és a járdafelújítás önkormányzati feladat, a közműfelújtás pedig érthetetlen annak tükrében, hogy a Kunigunda útjai székházba alig négy éve költöztek be. Az MTVA hírhamisításai ellen egy éve a székház előtt tüntetők szerint őket akarja kitúrni a területről a közmédia az önkormányzat segítségével. Miközben a közmédia éves költségvetése 78 milliárd forintra nőtt, és emellé nem teljesen tisztázott okokból 63 milliárd forintos hitelt vesznek fel, mégis leépít és több iparági hír szerint néhol már a műsorgyártást is veszélyezteti az emberhiány.
A kormány erősen épít a nyugdíjas szavazókra 2014-ben, ezért felmerült az ötlet a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésére – értesült az Index; úgy tudjuk, az államkincstárban már háttérszámítások folynak. A szocialisták kormányzása idején bevezetett, majd 2009-ben eltörölt jóléti intézkedés igazi választási cukorka lehet, ha jól időzítik a bejelentést. A Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint a bejelentéssel mindenképpen meg kell várni az uniós túlzott deficit eljárás kimenetelét, illetve az őszt, hogy kiderüljön: a 2013-as költségvetés biztosan megbírja-e a 300 milliárdot közelítő többletkiadást.
Az iskola tornaterme zsúfolásig megtelt az iskola jövőjéért aggódó szülőkkel.
Azokon a helyeken, ahol a szerződéseket nem az év végéig, hanem azon túlnyúlóan kötötték az önkormányzatok, zavartalan az iskolatej-ellátás.
A miniszterelnök kedden kapott tájékoztatást az MLSZ-től a FIFA döntéséről.
Évek óta keresettek a mérnökök, rendszergazdák, hegesztők.
Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az alapvető jogok biztosa a bírósági végrehajtási rendszer átfogó vizsgálatát tervezi 2013 első félévében.

Első  Előző  Következő  Utolsó