HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A Hálózat a Tanszabadságért szerint a nyugdíjazással kapcsolatos kormányzati döntés lehetetlen helyzetet teremt a közoktatásban.
Számos olyan cikkel találkoztunk a nemzetközi sajtóban amelyekben pozitív hangvételű megállapításokat tesznek a magyarországi gazdaságról - közölte a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.
A frakcióvezető nem zárja ki, hogy egy-egy ember esetleg elhagyja az LMP-t, de attól nem tart, hogy a párt kettészakad.
Az MSZP az időt húzza, kérdés, hogy mennyire lesz sikeres a kormány, például a rezsicsökkentés révén - fejtette ki a Nézőpont Intézet vezetője a 180 percben.
A fejlesztési tárca vizsgálja a járművezetők számára tiltott magatartásokat.
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta: ők a pénteki tárgyalásokon elsősorban a 16, kizárólag költségtérítéses szakról kívánnak egyeztetni.
Gulyás Gergely szerint, ha az alkotmányos kereteken belül és az európai szabályozás szerint is lesz rá lehetőség akár egy időpontban is megtarthatják a két voksolást.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke kivégzésének 55., emlékműve felállításának ötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen szólalt fel.
Az oktatási államtitkárság szerint a gazdálkodás az iskolák többségében eddig sem az igazgató jogköre volt, hanem az önkormányzati fenntartó által létrehozott gazdasági szervezet látta el.
A volt miniszterelnök szerint "politikai szélhámosság", hogy a kormány a 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja a mai helyzetben.
Megalakulnak a foglalkoztatási szövetkezetek, növelnék a romaönkormányzat által fenntartott iskolák számát, és folytatnák a romarendőr-programot.
Ez egy baloldali blokk, mi pedig középpolitikát szeretnénk folytatni - mondta az ellenzéki tárgyalásokról Juhász Péter, a Milla vezetője.
Egyes trolivonalakon dízel üzemű buszok is közlekednek, mert a BKV nem tud elég trolit a forgalomba adni.
A részletek kidolgozása a szakmai szervezetekkel egyeztetve történik - hangsúlyozta az államtitkár.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elvárja az oktatáspolitika irányításáért felelősöktől, hogy fejezzék be az erőpolitizálást.

Első  Előző  Következő  Utolsó