HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Valamivel több, mint három óra felesleges szócséplésbe fulladt az Orbán-bizottság ülése. Az egyedüli esemény az volt, hogy az MSZP-s Szabó Zoltán vette át az elnöki feladatokat a tegnap már meg sem jelent Molnár Lászlótól.
Ahogyan az ország több régiójában, úgy a Tisza-tó körüli ingatlanpiac is pang. Az okokról megoszlanak a vélemények, de az biztos: a 20-30 éves családi házakra nincs kereslet, a drágább ingatlanok szintén eladhatatlanok a kisebb, olcsóbb parasztházak viszont még úgy-ahogy eladhatók, részben külföldieknek.
Ötmillió forintért és munkahelye megmentéséért vállalta magára egy férfi a felelősséget azért, hogy májusban egy nagymarosi, egy dányi, és több Pest megyei élelmiszerüzletbe szalmonellás disznóhús került. A férfit főnöke vette rá a hamis tanúzásra.
A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács mintegy 3 milliárd forint támogatás szétosztásáról döntött keddi ülésén - közölte a tanács kedden az MTI-vel. A tanács eddig már a 2005. évi keretből közel 228 millió forint, a 2006. évi keretből 7,5 millió forint szétosztásáról döntött.
Napi 8 493 000 forintot keresett tavaly adóbevallása szerint a legmagasabb jövedelmű magyar magánszemély. Hogy ki ő, azt hétpecsétes titokként őrzi az adóhivatal, de a szakember szerint ennyi pénzt kizárólag a tőzsdén, illetve ingatlanbefektetésekkel lehet keresni.
Kikelt az idén tavasszal vetett energiafű Répceszemerén, a 300 lakosú Győr-Moson-Sopron megyei községben 1,5 hektár önkormányzati tulajdonú földön kísérletképpen fogtak bele a termesztésbe - mondta Radics László polgármester.
A kormány június végén elfogadott, a fejlesztési adókedvezmény igénybevételének szabályait módosító rendelete a legnagyobb magyarországi befektetőknek szánt kedvezményt olyan feltételekhez köti, amelyek a cégek többsége számára gyakorlatilag vállalhatatlanok.
Eldönthessék-e a szülők, hogy a második gyerek után milyen nemű babájuk szülessen? Erről szavaztat a kormány
Hárommilliárd forint után adózott tavaly a legmagasabb jövedelemmel rendelkező magyar - ez derül ki az idei személyi jövedelemadó bevallásokból. Ez jelentős változás 2003-hoz képest, éppen a kétszerese.
Az utolsó pillanatban ugrott ki Trabantjából egy nő, aki hajnalban a sínekre hajtott egy vasúti átkelőben Tárnoknál. A vonat átgázolt a kocsin, de a 36 éves asszonynak semmi baja nem lett.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a várpalotai férfit, aki szombaton a balatonfűzfői strandon kisfia szeme láttára több késszúrással megölte feleségét. Az RTL Klub Híradója úgy tudja, korábban már követett el gyilkosságot, ami után szintén elrendelték a kényszergyógykezelését, de néhány éve gyógyultnak nyilvánították.
Nem változott a foglalkoztatottak száma a legalább 5 fős vállalkozásokban, valamint a költségvetési intézményekben egy év alatt.
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogerősen elmarasztalta Szijjártó Pétert abban a személyiségi jogi perben, amelyet Gyurcsány Ferenc indított az ellenzéki képviselő ellen.
Magyarország a térség stabilizáló állama – mondta Orbán Viktor jobboldali pártvezetők konferenciáján Washingtonban. A volt kormányfő szerint a gazdaság jelenlegi nehézségei még leküzdhetők, és ezen a téren ismét húzóerő lehet Budapest a régióban. A Fidesz elnöke emlékeztetett: a balkáni helyzet továbbra is megoldatlan, és még sok figyelmet igényel.
A fővárosban másfél hét múlva lehetne jelentős szúnyoginvázióra számítani, ha nem irtanák a vérszívókat, a Velencei-tónál azonban már harapni lehet a rovarokat. Utóbbi helyen nincs elég pénz az irtásra. Sikerrel védekeztek a szúnyogok ellen a Tisza-tónál, míg a Balatonnál felemás a helyzet - írja a Népszabadság.

Első  Előző  Következő  Utolsó