HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A magyar állami szervezetek számítógépeit támadta meg két éve egy kifejezetten erre a célra létrehozott kémprogram - állítja a Magyar Nemzet
A miniszter szerint ehhez folytatni kell a szigorú költségvetési politikát és fenn kell tartani a fiskális fegyelmet
Bencze József országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére több főkapitányságon is csoportos létszámleépítést kell végrehajtani - tudta meg a Magyar Nemzet. Az indoklás szerint a határőrség integrációjával felduzzadt a létszám
A Jobbik megkezdte a szakmai felkészülést a jövő évi országgyűlési választásokra. A kész programot január 16-án teszik nyilvánossá, hangzott el a párt sajtótájékoztatóján. Vona Gábor elnök kijelentette: "Bátran és büszkén vállaljuk, hogy kormányzásra készülünk."
A New Yorkban járt kormányfő Az Estének adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a válságkezelés nem okozhat maradandó sebeket
Az országos főkapitány elmondta, az újabb vizsgálatok igazolják a rendőrség teóriáját
A genetikus szerint 8-10 százalék az esély arra, hogy a párnak beteg gyereke születik
Tiltakozó akciójuk első lépéseként zöld zászlót raknak ki ma a kórházak országszerte, hogy felhívják a figyelmet az egészségügy pénzhiányos helyzetére. A kórházvezetők szerint az év utolsó negyedévében 20 százalékkal csökkenő finanszírozásból szinte lehetetlen gazdálkodni. A pénzügyminiszter szerint a kórházak többet akarnak költeni, mint a válság előtt. A Fidesz akár a költségvetési hiánycél terhére adna pénzt a kórházvezetőknek.
Vádemelést javasol a Vám és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és kilenc társa ellen egy uniós foglalkoztatási pályázaton való visszaélés miatt. A roma vezető ellen egy másik ügyben októberre tűzték ki a tárgyalást.
A schengeni határrendszerrel megszűntek azok az anomáliák, melyek miatt szükséges volt az eredetvizsgálat - érvelnek azok a javaslattevők, akik szerint csak akkor kellene az eljárást lefolytatni, ha azt a tulajdonos kéri
Ferge Zsuzsa fellépésének tudja be a Népszabadság, hogy a kormány - a lap értesülései szerint - eláll azon szándékától, miszerint harmadára csökkenti az intézményi gyermekétkeztetési normatívát és egy családban csak egy felnőttet támogatna segéllyel. A szociológus nemrég arra hívta fel a figyelmet: a tervezett intézkedésekkel pont a legalacsonyabb érdekérvényesítő csoportokat sújtanák
A Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség továbbra is szeretné elérni, hogy a szombathelyi önkormányzat feloszlathassa önmagát
A gyárban az idén már nem volt termelés
Az ellenzéki párt szerint az MSZP-nek sürgősen le kell tennie arról a szándékáról, hogy elveszi a gyerekek menzai ebédjének a kétharmadát
Lemond, ha a parlament nem fogadja el a jövő évi költségvetés tervezetét - jelentette ki a kormányfő, aki ugyanakkor optimista, szerinte ennek nem sok a valószínűsége

Első  Előző  Következő  Utolsó