A hadsereg nagy erőkkel indított offenzívát, hogy visszaszerezze az ellenőrzést a főváros elővárosainak egy része felett, amelyek területén lázadók tevékenykednek.
A dél-kínai Kuangtung tartományban egy autópályán ütközött egy benzinszállító és egy másik teherautó. A balesetben legkevesebb húsz ember meghalt, tizennégy megsérült.
Az intézkedések - az állam- és kormányfők reményei szerint - azonnal hatnak a növekedésre. A csúcstalálkozó pénteken is folytatódik, és lesz euróövezeti különtanácskozás is.
Zoran Milanovic Brüsszelben úgy fogalmazott: nézzük meg, hogy ki az, aki tiszteletben tartja a jogot és az igazságot, és ki az, aki csak beszélni szeret róla
Szíria szerint a légvédelmük izraeli vadászgépnek vélte azt a török F-4-es Phantomot, amit pénteken lőttek le. Ezt a szíriai tájékoztatási miniszter egy török hírtelevíziónak mondta. Omrán ez-Zohbi az A Haber hírcsatornának telefonon adott interjújában arról beszélt, országa nem akar válságot Törökország és Szíria között.
Az Európai Bizottság megvitatná az ír és a magyar hatóságokkal, mi okozta az európai elfogatóparancs "egyértelműen rossz működését" az ír gázoló ügyében.
Drámai felhívásban fordult támogatóihoz Barack Obama amerikai elnök, arra figyelmeztetve, hogy kihívója, Mitt Romney legyőzheti őt a kampányadomány-gyűjtésben.