HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

A Szent Rita idősotthon vezetői ellen emberölés címén vádat emeltek, mert az otthonban 34-en haltak meg a Katrina hurrikán pusztításakor
Vastagbél-perforáció miatt meghalt az a csecsemő az Egyesült Államokban, aki öt hete született császármetszéssel, akkor már mesterségesen életben tartott anyjától. Az agyhalott anyát a gyermek születése után lekapcsolták a gépekről.
Sértetlenül elengedte mind a 23 túszát és feladta magát a kolumbiai gépeltérítő páros. A kerekesszékes apa és fia röviddel a felszállás után hatalmába kerítette, majd a fővárosban, Bogotában leszállásra kényszerítette a gépet. A rokkant férfi kártérítést követelt a hatóságoktól, amiért 14 évvel ezelőtt egy rendőrségi akció közben eltalálta egy golyó és lebénult.
A város megijedt, mert a kimaradás éppen szeptember 11-én történt
Elhagyta az utolsó izraeli katona is a Gáza-övezetet hétfő hajnali négy óra után pár perccel. Ezzel befejeződött a zsidó állam történelmi kivonulása a területről, melyet még 1967-ben foglalt Egyiptomtól a hatnapos háborúban. A palesztin biztonsági erők vasárnap este már bevonultak a korábban kiürített 21 zsidó telepre.
Viták és tiltakozások kereszttüzében nyílt meg a világ 11. Disney-parkja Hong Kongban. A 3 milliárd dolláros beruházás gyors megtérülését várják a befektetők köztük a hongkongi kormányzat. A megnyitón úgy tűnt, nem várnak hiába.
Több mint hétszáz protestáns támadt a rendvédelmi erőkre a város protestánsok lakta keleti negyedében
George Bush immár harmadszor ment el a katasztrófa sújtotta térségébe, kétnapos látogatása során megtekinti a várost
Négy éve, 2001. szeptember 11-én volt a World Trade Center és a Pentagon elleni terrortámadás. Vasárnap megemlékezést tartanak New York-ban a Világkereskedelmi Központ (WTC) helyénél, melynek ikertornyai ledőltek, miután a terroristák két eltérített gépet az épületre irányítottak.
Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hatóságok a múlt éjjeli esőzés után az angliai Yorkshire és Humber területén. Ha az időjárás az előrejelzések szerint alakul, akkor számítani lehet a folyók és patakok áradására Észak-, Dél- és Kelet- Yorkshireben a hétvégén – tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget az RSOE.
Tizenhárom bányászról semmi hír nincs, mióta víz tört be a szénbányába, ahol dolgoztak
Az amerikai kormányfő telefonon szólította fel az ukrán elnököt: tartsa magát az őt tavaly hatalomra segítő mozgalom elveihez és mihamarabb folytassa a megkezdett reformokat
A bíróság elítélte, hogy a hatóságok kegyeleti okokra hivatkozva próbálják megakadályozni az újságírókat munkájuk végzésében
A tavaly cunami sújtotta terület közelében, az Indiai- óceán alatt 34 kilométeres mélységben ismét megmozdult a föld
A nem jogerősen elítélt olajmágnás azt ígérte, hogy mindent megtesz egy erős ellenzék létrehozásáért

Első  Előző  Következő  Utolsó