HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Így tartható marad a 2014 első félévére tervezett utasforgalmi próbaüzem.
Összesen 93 kistelepülés jelentkezett, amely vállalná, hogy törvényi kötelezettség hiányában is működtetné januártól az iskoláit, közülük 55 kapott erre lehetőséget.
Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum életre hívásáról döntött a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája választmányi ülésén.
Felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat december 20. és január 7. között E.ON csoport, mind az áram-, mind a gázszolgáltatást igénybe vevő lakossági ügyfeleinél.
Elfogadta a jövő évi költségvetési koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán, e dokumentum alapján készítik Budapest 2013-as büdzséjét.
Az állatkerti fejlesztés, amely elvinné a "zajt, a tombolást, a diszkóhangulatot", 15 milliárdba kerülne.
Az MSZP szerint a Fővárosi Önkormányzat egy minisztériumi főosztály szintjére süllyedt, függése a központi költségvetéstől és a kormányzati akarattól száz százalékos.
Az ellenzéki párt szerint a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett 2013-as költségvetési koncepció semmilyen törvényi előírásnak nem felel meg, még számok sincsenek benne.
Az államtitkár lemondását hétfőn a felsőoktatási keretszámok ellen szervezett fővárosi hallgatói demonstráción követelték.
Több cég is pórul járt azzal, hogy a postás nem vitte ki a NAV fantomcégeket kiszűrő kérdőívét.
Orbán Viktor levelében áldott ünnepet kívánt a zsidóságnak.
A Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezet rabbijaival tárgyalt hétfőn Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
A tervek szerint 2013 áprilisában indul a hírcsatorna magyar adása, és a magyar lesz a 13. nyelv, amelyen a euronews híreket közvetít.
A bértábla emeléséről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban fognak egyeztetni.
A parlament hétfőn kormánypárti javaslatra - 258 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 32 tartózkodással - módosította a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt.

Első  Előző  Következő  Utolsó