HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Schiffer András az LMP frakcióvezetője azt mondta: támogatják, hogy legyen egy politikai vitanap a trianoni békeszerződés 90. évfordulóján a parlamentben
Novák Előd üdvözölte, hogy a házelnök emlékülést kezdeményezett a trianoni szerződés aláírásának kilencvenedik évfordulóján
Oxigénhiányos állapotban került kórházba egy Budapesten született csecsemő, hétfőn éjszaka. A kicsi életveszélyes állapotban volt, de megmentették az életét. A rendőrök vizsgálják, hogy bába segítette-e a szülést, és ha igen, hibázott-e.
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke Rogán Antal, azt szeretné megtudni Oszkó Péter pénzügyminisztertől, hogy a Malév visszaállamosítása során hogyan derült ki a garancia léte
A Honvédelmi Minisztérium szakmai továbbképzésnek nevezte a programot
Az ülés napirendjén az átadás-átvétel, valamint az árvízi védekezéssel kapcsolatos feladatok szerepelnek
Az MSZP frakcióvezetője szerint a pártnak új arcokra van szüksége; olyanokra, akik már bizonyítottak megyei, vagy szakmai szinten
Semmilyen tiszteletet nem adnak meg a szlovákok a magyar nemzeti közösségnek - fogalmazott Szijjártó Péter
A politikus szerint, ha a Rogán-Tarlós-javaslatot ebben a formában fogadják el, "a budapestiek még nagyobbat szívhatnak a város eddiginél is szennyezettebb levegőjéből"
A törvény előírná, hogy a közterületi parkolással kapcsolatos feladatokat kizárólag maga az önkormányzat láthatja
A miniszterelnök-jelölt a hétvégén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását május 25-én, kedden délután kezdi a parlament
Hangfelvétel: Vona Gábor tegnapi parlamenti felszólalása
Z. Kárpát Dániel első felszólalása az Országházban
Vámosgyörkön és Jászárokszálláson két napja kihagyás nélkül dolgoznak emberfeletti erőbedobással a vidékről érkezett gárdisták és jobbikosok.
Önkényes volt a rendőrség - Felmentették a Horthy-meneten feljelentett gárdistákat Kedden hat hazafi tárgyalása zajlott Pest Megye egyik városának bíróságán. Mind a hatuk ellen feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel szabálysértése miatt indult eljárás, volt, akinek a Horthy-meneten való részvétel (2009. november 22.), volt, akinek pedig azért kellett a bíróság elé állnia, mert egy kettőskereszt-állításon a nemzeti színű szalagot, koszorút az Új Magyar Gárda Mozgalom nevében helyezte el. Védelmüket dr. Fila László, a Jobbik Jogsegélyszolgálatának ügyvédje látta el.

Első  Előző  Következő  Utolsó