HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A 48 órás intervallum a hazaköltözésre irreális, hiszen ezen időszakban a protokoll szerint számos búcsúlátogatást kell tenniük a misszióvezetőknek - mondta a volt külügyér annak kapcsán, hogy laphírek szerint a szaktárca által visszahívott diplomatáknak megtiltották, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, máskülönben drámaian rövid időn belül felmentik őket
Kevés az esélye annak, hogy sikerül az LMP-nek olyan személyt találnia főpolgármester-jelöltnek, aki mögé az MSZP is kész és képes felsorakozni, a kompromisszum lehetőségét azonban még senki nem vetette el - írja a Népszabadság
Belátható időn belül, akár már idén a kormány felügyelete alá rendelhetik az ügyészséget - értesült a Népszava, mely szerint négyen esélyesek a legfőbb ügyészség élére, a többi közt Polt Péter, aki egyszer már betöltötte ezt a posztot. Bárki is lesz a befutó, a napilap szerint asszisztálnia kell majd egy, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elleni kirakatperhez
Kiderült, hogy a zöld tárca az előző kormány idején nem Réz András cégével kötött nagyértékű PR-szerződést
Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is államfőjelöltté válhasson, az alkotmány alapján az Országgyűlés legalább ötven tagjának írásbeli ajánlása szükséges
Demszky Gábor nem hívta össze a közgyűlés júniusi rendes ülését
Az MSZP frakcióvezetője attól tart, hogy Schmitt Pál pártkatonaként fog viselkedni Orbán Viktor sakkjátszmájában
A köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában beszél arról a "komoly" beszélgetésről, ami közte és Orbán Viktor között történt, mesél a kudarcairól és arról, hogy hogyan képzeli el a jövőjét
A Lehet Más a Politikai azt kéri a Fidesz-KDNP-től, hogy tegyék lehetővé Sólyom László jelölését, mert az LMP frakció ezt nem teheti meg
A köztársasági elnök választás menetrendje szerint a Fidesz-KDNP frakció pénteken hallgatja majd meg Schmitt Pál, a T. Ház kedden dönt arról, hogy a két jelölt közül melyik legyen Magyarország következő államfője, az új elnök augusztus 5-én lép hivatalba
Nemzeti Krízisközpontot hoz létre a Hun Híd Nemzeti Egylet és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Gárdonyi Alapszervezete. A központ célja a válság miatt nehéz helyzetbe került családok gyors és hatékony megsegítése.
Mégsem lehet távoktatást alkalmazni és az ország egész területére kiterjeszteni az autósiskolák engedélyét - értesült a Népszava
Civil szervezetek nem támogatják Velence azon elképzelését, miszerint műtengerparttal és plázával óhajtják felcserélni a város szabad strandját
A BKV bankképességi mutatója már tavaly is meghaladta az elfogadható szintet
A kamarák helyett immár az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adja ki az engedélyeket az orvosoknak. A hivatal pedig nem birküzütt meg az engedélyek megújításával - írja a Magyar Nemzet

Első  Előző  Következő  Utolsó