HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Újbuda polgármestere nem tartja szerencsésnek, ha a polgármester és a képviselő-testületi többség két szembenálló pártot képvisel. Elárulta azt is: a tárgyalások jelenlegi fázisában elképzelhető, hogy az MSZP támogatja majd az LMP jelöltjét
A Népszava szerint feloszlatták a Fidesz újbudai szervezetét, és Simicskó Istvánt, a honvédelmi minisztérium KDNP-s államtitkárát bízták meg az újjáalakítással
Napokon belül költöznie kell a Budapesti Honvéd Sport Egyesület (BHSE) lövészszakosztályának évtizedek óta használt kőbányai lőteréről, mert azt a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére újonnan alakuló elit testőrgárda kapja használatra az objektumot - tudta meg a Népszava
A Népszabadság szerint az MSZP elnöki posztjára Mesterházy Attila kapta a legtöbb jelölést, és a frakcióvezetőnek várhatóan nem lesz kihívója. A Magyar Nemzet úgy tudja, szombaton olyan módosítást fogadhatnak el a szocialisták, miszerint ezentúl a tiszteletdíjak 15 százaléka a pártkasszában landol. A Magyar Hírlap szerint pedig Lendvai és Mesterházy csoportja be akarja emelni Balogh András államfőjelöltet az MSZP elnökhelyettesének vagy alelnökének
Vagy olcsóbb rendezvény lesz, vagy egyáltalán nem lesz tűzijáték. Vagy lesz, de kicsi, és a maradék pénzt az árvízkárosultak kapják - mondta a Magyar Hírlapnak Navracsics Tibor
Egy, a Magyar Nemzet birtokába került kormányzati anyag szerint az uniós elnökséghez kapcsolódó operatív feladatok ellátása terén bekövetkezett csúszás már nem hozható be a jelenlegi jogszabályokkal. Ráadásul a 9 milliárdos büdzsé majd' negyede hiányzik
A törvényt úgy módosítanának, hogy elzárással is büntethető legyen akár egy kis értékű lopás is
A Fidesz sem a parlamenti ellenzéki pártokkal, sem a társadalmi szervezetekkel nem hajlandó a párbeszédre - közölte a szocialista politikus
A törvényjavaslatot csütörtökön nyújtott be az Országgyűlésnek két kormánypárti képviselő, Rogán Antal és Latorcai János
A Fidesz frakcióvezetője reméli, hogy az első forduló után megszülethet az eredmény, amely szerint Schmitt Pál lesz a köztársasági elnök
Az arisztokratikus attitűd helyett plebejus attitűd kell - mondta a KDNP elnöke
Schmitt Pál Horvátország EU-csatlakozásának támogatásán kívül soha semmilyen politikai kérdésben sem vállalt karakteres szerepet. Diplomáciai érzéke, jó megjelenése és feltétlen lojalitása miatt lehet köztársasági elnök, vélekednek még a fideszes politikusok közül is többen. Schmitt várhatóan gyenge elnök lesz, szerepe kifejezetten protokollárisnak ígérkezik.
A BKV közleményében azt írja: a cég Belső Kontroll Igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján újabb 2 cég szerződésével kapcsolatban merült fel bűncselekmény gyanúja
A honvédelmi miniszter a Ma reggelben azt mondta: a legjobb megoldás az első helyszín a Zengő lett volna, Szlovénia mellett is szólnak érvek és ellenérvek egyaránt

Első  Előző  Következő  Utolsó