Az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségével - közölte a tárca.
Vírusfertőzés miatt 2012. december 27-e óta a Magyar Honvédség Honvédkórházában kezelik Martonyi Jánost; a külügyminiszter klinikai eredményei állapotának javulását jelzik - tájékoztatta a Külügyminisztérium vasárnap este az MTI-t.
Szombaton hárman súlyos szén-monoxid-mérgezést szenvedtek Pécsett. A hasonló esetek elkerülésére januártól mindenkinek kötelező időszakonként ellenőriztetnie gázkészülékét.
Törvény szabályozná a magyarországi tavakon való tartózkodást, illetve a téli sportokat a jövőben. A tervezet szerint például a parttól egy kilométernél beljebb nem lehetne korcsolyázni.
A közszolgák etikai kódexének megalkotásával a szakszervezet is egyetért, de a tartalomról szerintük még egyeztetni kell, mert csak így lehet remény a leírt szabályok érvényesülésére.
A kormányfő korábban azt mondta, egyedi engedéllyel maradhatnak a közszférában azok, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak. Az ügyben az LMP nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz.