HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az MSZP határozottan elítéli a Fidesz és a Jobbik támadását Gyurcsány Ferenc ellen.
Az Egyesült Államok mintegy 13 millió dollár értékben ajánlott fel felszerelést és kiképzést.
Az atv.hu információi szerint a korábbi szabad demokrata országgyűlési képviselő egyelőre nem tölt be tisztséget a Gyurcsány Ferenc vezette pártban.
Az ellenőrzésben 22 közterület-felügyelő, 2 rendőr, valamint az ÉMÁSZ Nyrt., a MIVÍZ Kft., a MIHŐ Kft. 2-2 munkatársa vett részt.
A fiatalok által felállított rangsor első helyén az ELTE áll, amelyet a Corvinus, illetve a Műegyetem követ.
Több mint kétszázezer ember vesz részt idén a közfoglalkoztatási programban - mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára a 180 percben.
Az MSZP elnöke szerint a kormányfőnél mindig csak a tettekre kell figyelni, mert bármit hazudozhat, ahogy tette ezt a választásokon is.
Nem meglepő, hogy Orbán Viktor engedett Brüsszelben. Az EU számára a kifogásolt törvények mellett a kormány demokráciafelfogása is problémát jelent - mondta Jávor Benedek.
Példát akarnak velünk statuálni, így azonban nőhet az euroszkepticizmus, mint Jörg Haider idején - érvelt a történész.
A közgazdász szerint a gazdaságpolitikában fordulatra nincs szükség, néhány apró húzásra azonban igen.
Nemzetközi vámnapot tartanak, csökkentett létszámmal dolgoznak, a NAV vám- és pénzügyőri, bűnügyi szakága csak ügyeleti szolgálatot lát el.
Júniusig le kell bonyolítani a tér rendezési pályázatait, hogy tartsák az uniós és állami támogatási szerződés 2015. végi határidejét.
Jó, hogy Orbán Viktor nem engedett Brüsszelben a jegybankelnök eskütétele ügyében, de az MNB és a PSZÁF összvonása kérdésében már nem volt ilyen sikeres - véli a jobbikos Balczó Zoltán.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint az adatvédelmi biztos kérdése könnyen, a bírák nyugdíjazásának és a jegybankelnök ügyének megoldása nehezebben, de megoldható.
Az m1 Az Este című műsorában megkérdezett szakértők egyetértettek abban, hogy Magyarország Orbán Viktor brüsszeli látogatásával közelebb jutott a tárgyalásokhoz.

Első  Előző  Következő  Utolsó