Háromszorosára emelkedett idéntől a zajbírás, kiterjesztették a zajtól védett övezeteket és a zajkeltőt nemcsak bírságra, hanem az eredeti állapot visszaállítására is kötelezhetik - olvasható a Népszavában
Egy kamarai érdekvédő ajánlatot tett a szaktárcának a taxisok nevében a betegszállításra. A személyszállítók állítólag háborognak, alacsonynak tartják a tarifát - olvasható a Magyar Nemzetben
Az egy- és kétforintosok kivonása után oda kell figyelniük a boltosoknak a kerekítésre, mert az ellenőrök aprórazziát indítanak. Pár forintnyi "tévedés" akár százezres bírságokat is jelenthet - írja a Magyar Nemzet
Perre mehetnek az új évet indító vasúti káosz miatt eddig felelősségre vont, menesztett két MÁV-dolgozó, egyikük akár 10 millió forintos kártérítést is kaphat - írja a Népszava
Nem nyugszik bele a Magyar Posta régi beszállítója, hogy alulmaradt a biciklitenderen - írja a Magyar Hírlap. A Schwinn-Csepel bennfentességre gyanakszik és az adatvédelmi biztoshoz, esetleg bírósághoz fordul
Két évet csúszhat a Mátyás-templom felújítása. A szaktárca csak a vállalt összeg 75-80 százalékát folyósította, ráadásul az állványzatok elriasztják a turistákat, így apadt az intézmény bevétele. A kiesést az ép cserepek árából pótolják
Széles Gábor cégének, az Első Magyar Média Holding Zrt.-nek a vezérigazgatójává nevezték ki Várhegyi Attilát, a Fidesz egykori pártigazgatóját. Várhegyit öt éve hűtlen kezelés miatt felfüggesztett börtönre ítélték - olvasható a Népszavában
Legkorábban másfél hét múlva lesz publikus az elvégzendő kórházi műtétek alapján összeállított várólista. A szaktárca emellett hat szakellátási területen is kötelezővé tenné a várólistát - írja a Népszabadság
Benyújtotta tegnap az MDF elnöke ellen tett feljelentését az egykori APEH-vezér - írja a Magyar Nemzet. Dávid Ibolya, aki a Fidesz pénzügyi ügyeskedőjének nevezte Simicskát, nemrég azt mondta: áll az eljárás elébe
A projektvégrehajtás az UMFT legfőbb kockázata - véli Bajnai Gordon. A fejlesztési miniszter szerint hazánkban még nem alakult ki a hosszú távú tervezés kultúrája