HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Túl méltányosak voltak magukhoz a képviselők, hogy még a legalacsonyabb, 18 százalékos adókulcsnál is kisebbet állapítottak meg maguknak a költségtérítésekre - állítja a szakember
Vádalku körvonalazódik az erzsébetvárosi panamaügyben. Egy őrizetbe vett vállalkozó élettársa és két ügyvéd vallott. Az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, aki egyébként nem vetette meg a luxusautókat - egyelőre tagad
Az átlagos rendőrbér a Workania felmérése szerint 231 ezer forint, a szakszervezetek ugyanakkor arra panaszkodnak: sokan 100 ezer forint alatt visznek haza, sőt, minimálbért kapnak
A többség szerint a romák sokan vannak, nem tisztelik a törvényeket, túl sok állami támogatást kapnak és nem szorgalmasak – erősen élnek az előítéletek a kisebbséggel szemben
A cseheknek a legragadósabb a kezük az áruházakban, legalábbis az ellopott áruk értékét tekintve övék a pálma, de azért mi sem szégyenkezhetünk. Vagy mégis?
A külügy azt tanácsolja, aki az ázsiai országba utazik, az egyelőre halassza el útját
Az önálló szocialista kormány cselekvőképes, hiszen a T. Ház elfogadta a jövő évi költségvetés főbb számait - érvelt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a miniszterelnök
Az infarktusos betegek 8 százaléka hiába fordult háziorvoshoz, első körben nem ismerték fel a bajt. A többieknél felismerték, de...
Januárban akár sztrájkolhatnak is a közszolgák 13. havi illetményük miatt. 60 százalékuk bruttó 139 ezer forint alatt keres, a bölcsődei dolgozók átlagbére alig több nettó 77 ezer forintnál
A liberálisok javaslata szerint ha a hivatalok határidőn belül nem reagálnának egy kérelemre, azt automatikusan elfogadottnak kellene tekinteni
Két forgatókönyvet írtak a BKV megmentésére: az egyik szerint 10 milliárdos gyorssegélyt kapna a cég, jövőre pedig megdupláznák az apanázsét, a másik szerint jövőre kapnak egy 10 milliárdos injekciót
A plusz juttatás csak azoknak jár, akik betöltötték a 62. életévüket
A karácsony előtti időszakban olyan vírusok tudnak elterjedni, amelyekről a gyanútlan felhasználó nem tud
Több mint másfél milliárd forintot takarít meg a kormány azzal, hogy szűkebbre szabja a kommunikációs keretet és kiesik az Új tulajdonosi program népszerűsítése
Nyolc százalékkal olcsóbb tarifát kínál az ukrán hátterű gázszolgáltató, ez évi 20 ezer forintos megtakarítást jelentene egy háztartásnak, mégis a fogyasztók egy ezrelékét volt képes megszerezni tíz hónap alatt az Emfesz. A jelenség érthetetlen, különösképp azért, mert honfitársaink hiperárérzékenyek

Első  Előző  Következő  Utolsó