Csütörtökön egy kikötőnek ütközött a Hungária, pénteken pedig nem tudott elindulni a Boráros térről. Közlekedési szakemberek szerint a BKV hajóparkja öreg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint először északnyugaton, később máshol is előfordulhat viharos széllel, jégesővel kísért zivatar.
Csütörtökön délután irányíthatatlanná vált a BKV D12-es hajójárat Hungária nevű hajója, és 25 fővel a fedélzetén sodródni kezdett. Az iho-hu-tól átvett értesülésünk szerint először nem sikerült horgonyt vetni, csak amikor a Hungária fennakadt egy ponton acélsodronyán.
A rendőrség bejelentette, hogy a pécsi Délibáb utcában, egy bokor tövében egy holttestet talált egy férfi. A holttestet még nem azonosították, de sok jel utal arra, hogy Bándy Katát találták meg. Ezt bűnügyi források az MTI-nek is megerősítették.
A Duna alacsony vízállása miatt a BKV D11-es és D12-es hajójáratai bizonytalan ideig nem érintik a Haller utcai kikötőt. Mivel az úszó kikötőhíd a Duna vizén lebeg, balesetveszélyesen meredekké vált, így az utasok csak nehezen tudják megközelíteni vagy elhagyni a sétahajókat.