HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Az egykori bankfiók helyén működő műszaki kisáruházban a fegyveres a bevételt követelte
F. Zsolt védője szerint kizárt, hogy az autó átvizsgálása után a lány egyetlen hajszálát is megtalálnák az utastérben
Az ötödrendű rendőr gyanúsított védője a Nap-keltében azt mondta: "az én védencem azt mondja, hogy (a nő) nem ajánlkozott fel...."
Nagy értékű nyereményt ígértek egy asszonynak, de végül megrövidítették több mint 20 ezer forinttal
Az egyik védőügyvéd szerint az ügy sajtóvisszhangjának nagy szerepe volt az előzetes letartóztatás elrendelésében
A tömegverekedésben egy ember súlyosan megsérült
A járőrök tagadják a bűncselekményt, azt azonban elismerték, hogy azon az éjszakán találkoztak a fiatal nővel és igazoltatták
A Nagymező utca közelében hajnalban két társaság szólalkozott össze - a dulakodás közben hárman szúrt sérüléseket szenvedtek
Kétgyerekes családapa erőszakolta meg május 4-én Zsanettet, írja a Blikk. A bulvárlap értesülései szerint a másik erőszakoló rendőr is párkapcsolatban élt. Az erőszakolóknak falazó egyik rendőr édesanyja annak ellenére szégyeli a történteket, hogy fia már két éve nem él vele.
Káosz uralkodik a rendőrség berkein belül! Az elmúlt időszakban számos túlkapásról, visszaélésről szerzett tudomást a közvélemény és feltételezések szerint számtalan további eset van beseperve a szőnyeg alá.
A 20 és 30 év közötti gyanúsítottak csütörtök esti vallomásukban tagadták az áldozat vádjait
"Mélységesen elítéli a teljes állomány, hogy kollégáink ilyen gyalázatos cselekményt elkövettek" - jelentette ki a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka, aki felfüggesztette a rendőröket
A terrorelhárító szolgálat munkatársai kedden fogták el a 34 éves tatabányai férfit, akit lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítanak
A rendőrség körülvette a házat, s már úton volt a bevetési egység is, amikor a 33 éves férfi kijött az épületből, és őrizetbe vették

Első  Előző  Következő  Utolsó