HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Zsanett ügyvédjének indítványát elutasította a Fővárosi Főügyészség
A rendőrség szerint a térfigyelő kamerák felvételei mellett tanúk és orvosszakértői jelentések is cáfolják a nő állítását
Azért fontos az új vizsgálat, mert Zsanett póthajának hajszálait megtalálhatják a rendőrök autójában, és ezzel bizonyítható, hogy a lány ült a járműben
Egyebek mellett emberölés előkészületével, önbíráskodással és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják a vállalkozót
Fenyő Jánost 1998 februárjában lőtték agyon autójában, amíg egy piros lámpánál várakozott
Nikolett megölésével egy többszörösen büntetett 53 éves férfit gyanúsít a rendőrség
Egy féri és egy nő a pápai bíróság épületéből lépett ki, amikor a férfi az utcán egy késsel rátámadt a nőre, aki perbeli ellenfele
A 40 éves férfi a helyszínen életét vesztette
Megöltek egy horvát állampolgárságú férfit Balatonőszödön, a perpatvarban egy nő megsérült, az elkövető is kórházban van, lábsérülései vannak
Lapinformációk szerint a rendőrség néhány héten belül lezárja a nyomozást az ügyben
A mentálisan sérült férfi feje fölé emelt baltával és előre szegezett késsel rohant a rendőrök felé
A három tolvaj néhány nappal ezelőtt, éjszaka tört be egy boltba
Az istvándi férfit őrizetbe vették
A Nemzeti Nyomozó Iroda soron kívüli szakértői vizsgálatra küldi a mintát, amelynek egy hónapon belül meglehet az eredménye
A szerda este meglőtt férfi felesége azt állítja, volt élettársa a tettes

Első  Előző  Következő  Utolsó