HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZIN > MOBIL > Érdekességek - Tartozékok

A Korean Times szerint a Samsung Display szerződést bontana az Apple-vel, és a koreai gyártó nem készítene több kijelzőt az Apple eszközeihez. A hírek szerint a Samsung azt tervezi, hogy teljesen felszámolja az Apple-vel évek alatt kialakított üzleti kapcsolatait, mivel úgy vélik, az új képernyők gyártása számukra már kevésbé jövedelmező, mint a korábbi modellek esetében. Egyes értesülések szerint a Samsung nem akar versenyezni a konkurenciával, akik olcsóbban tudnának hardvert gyártani az Apple-nek.
Négy évvel ezelőtt próbáltunk ki először telekonferenciás eszközöket, de akkoriban az olcsóbb megoldás is beterített egy falat, és annyiba került, mint egy felső kategóriás autó. A drágább pedig 50 milliós árral sokkolt. A bemutató kétségtelenül látványos volt, de ilyen árcédulával a Cisco aligha számíthatott a technika gyors elterjedésére. Nemrég újra meglátogattuk a hálózati berendezéseket készítő cég norvégiai fejlesztőközpontját, ahol négyszáz mérnök dolgozik a megfizethetőbb, kisebb cégek számára is elérhető telekonferenciás rendszerek kifejlesztésén.
A Samsung a 2013-as barcelonai mobilkiállításon szeretné bemutatni legújabb csúcstelefonját, a Galaxy S4-et, a Korea Times információi szerint egy hónappal később kezdik el árusítani a mobilt.
Minden évben tömegek töltik az összes szabadidejüket a magyar vizek közelében, és egy csapásra több százezer forintot elveszíthetnek, ha a magukkal cipelt okostelefon vízzel találkozik.
Az LG bejelentette a világ első olyan okostelefonját amely egyben egy univerzális távirányító is.
Telefonadóval foglalkozó cikkeimre többen jelezték, hogy van egy ACN nevű új szolgálató, amelynek érdemes lenne utánanézni, viszont nem beszélhetnek róla, mert azt tilos. Ebből rögtön kitaláltam, hogy egy MLM rendszerű cégről van szó, és elmentem egy hivatalos tájékoztatóra, hogy utánajárjak, mit tud az ACN, vagyis az American Communication Network.
A Wall Street Journal értesülései szerint már tesztelési fázisban van az Amazon régóta pletykált, egyelőre név nélküli okostelefonja, ami valószínűleg a Kindle márkanevet fogja a tabletek után a telefonok között is meghonosítani.
Májusban 2 millió 462 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, a teljes előfizetői táboron belül az aktív, a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő ügyfeleké 1 millió 907 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal egy vizsgálat során megállapította, hogy a Vodafone és a Magyar Telekom a mobilinternet-hálózatukat népszerűsítő reklámban jogsértő összehasonlítást alkalmazott, így mindkét vállalatot jelentős bírság megfizetésére kötelezte.
Három hete tart a telefonmentes életem, és a kísérlet június 8-án ér véget, akkor teszem vissza a SIM-kártyát a mobilomba. Ami egyre jobban hiányzik, mert zavar, hogy egyszerre öten akarnak csevegni velem. Saját internetes telefonszervert végül nem indítottam, de jó okom volt rá. Az viszont látszik, hogy a VoIP komolyan fenyegeti a vezetékes telefonszolgáltatókat.
Rendhagyó teszt következik a Huawei Ascend Y 200 nevű okostelefonról. Mások azt írják, hogy ez egy belépő szintű készülék a kezdőknek, és bele kell menni bizonyos kompromisszumokba. A készülék olcsó, kétéves hűséggel 22 ezer forintért megkapjuk, és méretes érintőkijelzője van, mint általában az okostelefonoknak. Engem elsősorban az érdekelt, hogy ezen az okostelefonon miként fut az Angry Birds, amit világszerte egymilliárdszor töltöttek le.
Tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesül a telefonadó alól, és személyenként havonta maximum 700 forintot kell fizetni, ígérte Matolcsy György a kormánypártok képviselőinek. A telefonadót Matolcsy nagymamájára szabták.
Teljesen nem lehet megúszni a távközlési szolgáltatási adót, de ha valakinek van mobilinternete, sokat spórolhat azzal, ha a rövid szöveges üzenetek helyett e-mailt küld, a hosszabb beszélgetéseket pedig Skype-on bonyolítja. Az internetes alapú üzenetküldésnek és telefonálásnak is vannak azért komoly szépséghibái. Hol a sávszélesség hiányzik, hol a percdíj magas, hol pedig partnerek nem nagyon vannak hozzá.
Ahogy közeledik az iPhone idei generációjának bejelentése, úgy szaporodnak a készülékkel kapcsolatos találgatások és pletykák is. A tét mindenképpen nagy az Apple számára, az androidos és windowsos konkurencia ugyanis aggasztóan az iPhone-család nyakára nőtt technikailag, így a kaliforniai cégnek muszáj lesz nagyon villantania. Igaz, a szakértők ugyanezt mondták tavaly is, a gyakorlatilag érdemi újítások nélküli iPhone 4S mégis óriási siker lett.
A tőzsdezárás utáni kereskedésében három százalékot veszítettek értékükből az Intel papírjai. Tragédia nem történt, a piac így reagált arra, hogy lehetett némi fogást találni a cég első negyedéves jelentésének mutatóin. Leginkább az nem tetszett a befektetőknek, hogy a folyamatban lévő gyártástechnológiai váltás masszív költségigénye miatt a bruttó nyereséghányad (azaz a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel) a második negyedévben várhatóan csökken, a céges prognózis szerint az év első három hónapjának 64 százalékáról 62 százalékra.

Első Előző Következő Utolsó