Megállíthatatlanul esik az olajár, a tegnapi kereskedésben mind a Brent, mind a WTI jelentős csökkenést mutatott, ami ma is folytatódik, ennek hatására az utóbbi olajfajta már a lélektaninak számító 50 dollár alá került a februári határidős árat nézve. A fundamentumokban továbbra sincs változás, az árfolyamot a piaci túlkínálat nyomja lefelé. Az opciós piaci árazások már igen komoly extremitást mutatnak, a 20 dolláros kötési árú eladási opciókban is erősödik a befektetői aktivitás. Egy ilyen pesszimista, 20 dolláros olajár-várakozás mellett a hazai benzinárak is igen jelentős, 90-120 forintos további csökkenést mutathatnának, ezzel a 95-ös benzin kiskereskedelmi ára 200 forint közelébe kerülhetne.
Eldurvult a helyzet az olajpiacon
Szinte megállás nélkül zuhan az olajár, a tavalyi évi, mintegy 50 százalékos esés után az új évben is tart a lejtmenet. Az európai benchmarknak számító Brent februári határidős ára már 52 dollár alatt jár, a WTI pedig már a lélektaninak számító 50 dolláros árszint alá került, jelenleg épp 48,7 dolláron áll.
A piaci várakozások jelenleg sem bíztatóak, ezt jól tükrözi az opciós piac: a WTI-nél februári határidőre az 50, a 45 és a 40 dolláros kötési árú eladási opciókban is jelentősen növekvő nyitott állomány látszik, ahogy márciusi és júniusi határidőre a 30 dolláros kötési árú put opcióknál is. Érdekesség továbbá, hogy a júniusi lejáratú, 20 dolláros kötési árú opciókban is látszik már aktivitás.
Ez azt jelenti, hogy a júniusra olyan mennyiségben fogadnak 30 dollár alatti olajárra a befektetők, ami közel kétszerese a Cushing-i fizikai készleteknek. Ez utóbbi a WTI kőolaj leszállítási pontja.
Az olaj piacán mindez azt jelezi, hogy a negatív szentiment extrém szintre emelkedett. A piac a legtöbb szakértő szerint erősen túladott, persze ez így volt az utóbbi három hónapban is. A befektetők, kereskedők egyelőre nem játszanak felpattanásra, ezért tűnik úgy, hogy a kőolajár esésének nincs alja.
"Egy ilyen esés után 70 dollárig könnyen visszakorrigálhat az ár, de lehet, hogy ezt megelőzően még leesik 30 dollárig. Vagyis miért kockáztatnánk most 20 dolláros bukót, ha nyerünk így 20 dollárt" - emelte ki a Marketwatch tudósítása szerint Stephen Schork, a sokak által követett Shorck Report szerzője.
Mi a zuhanás oka?
Az olajpiaci fundamentumokban a korábbiakhoz képest nem állt be alapvető változás, az árakra továbbra is az erős túlkínálat nyomja rá bélyegét. A kínálati oldal a geopolitikai feszültségek ellenére meglehetősen stabil, sőt:
Oroszországban a tavalyi évben átlagban napi 10,58 millió hordóra futott a kitermelés az energiaügyi minisztérium közlése alapján, amire a Szovjetúnió felbomlása óta nem volt példa.
Decemberben az iraki olajexport 1980 óta nem látott szintre emelkedett, főként a déli, exportra termelő mezők rekord kihozatalának köszönhetően (ezek az ISIS-harcoktól egyelőre mentes területek)
Az OPEC pedig mindeközben éles stratégiaváltást lebegtetett meg az utóbbi hetekben: a szaúdi olajminiszter jelezte, a kartell védi a piaci részesedését, méghozzá bármi áron. Ennek hatására az OPEC-kitermelés csökkentéssel kapcsolatos rövid-közép távú várakozások végleg kiárazódhatnak.
Kilátások, benzinár
Az előrejelzések szerint az idei év után 2015-ben is jelentős túlkínálat lehet az olajpiacon, ami további nyomást helyezhet az árfolyamokra, így a mostaninál jó eséllyel alacsonyabb kőolaj árak alakulhatnak majd ki. Ebbe az irányba mutat az OPEC tevékenysége is, mely határozottan harcol piaci részesedésének megtartása, árbefolyásoló képességének megőrzése érdekében. Az OPEC legnagyobb kitermelője, Szaúd-Arábia mellett több közel-keleti ország is képes a mostaninál jóval alacsonyabb árakat is tolerálni, köszönhetően az igen alacsony kitermelési költségeknek.
Az olajár esésének természetesen pozitív hatásai is vannak, az egyik ilyen az üzemanyagok árának csökkenése. Az utóbbi hónapok masszív áresését a hazai finomított termékárak is lekövették, a benzin kiskereskedelmi ára már 340 forint körül jár. Az olaj árának további esése így a hazai kutakon is tovább csökkentheti majd az árakat, ha ennek jótékony hatását nem oltja ki a forint/dollár árfolyam alakulása (a trend nem kedvező, a forint régóta masszívan gyengül a dollárral szemben).
Amennyiben azzal számolunk, hogy a tőzsdei finomított termékárak tökéletesen lekövetik az olajpiaci folyamatokat, és a forint/dollár árfolyam a jelenlegi szinteken marad, akkor a fentebb szereplő 20 dolláros, meglehetősen extrém olajár várakozást alapul véve - a korábbi hazai olajár változások tapasztalatai alapján - további 90-120 forinttal eshet a hazai kiskereskedelmi benzinár. Ez azt jelentené, hogy 200 forint közelébe zuhanna a 95-ös benzin ára.
Forras: portfolio hu
Feltöltve: 2015.01.06.
Megnézve: 1678