HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET

A kabinet célja, hogy a külföldi tulajdonú cégek "még jobban" érezzék magukat Magyarországon.
Amíg a világgazdasági helyzet nem kényszeríti rá a kormányt a megállapodásra, addig elhúzhatja a tárgyalásokat - mondta Sarkadi Szabó Kornél a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
A cég egy lehetséges kormányhiba miatt hív vissza 603 ezer Accordot.
Az adóhivatal adatai szerint júliusban mintegy 170 ezer cég vette igénybe az elvárt béremelés után járó szociális hozzájárulási kedvezményt, további 25 ezer vállalkozás pedig más kedvezménnyel együtt tette ezt.
A Somogy Megyei Kormányhivatal adatai szerint van, ahol teljesen kipusztult a kukorica. Az állattenyésztőknek elsősorban a takarmányhiány, illetve a takarmány árának emelkedése okoz jelentős gondot.
Egyértelműen a magyar gyáripar beszerzési menedzserindexe (BMI) húzta fel az egyébként ipari recesszióba süllyedő közép-európai térség feldolgozóipari aktivitási jelzőszámainak átlagát.
A Capital Economics közgazdászai szerint változatlanul nem garantált még az sem, hogy Görögország hozzájut a mentőcsomag következő részletéhez.
A jegybank továbbra is inflációs célkövetési politikát folytat - mondta a három külső tag a Reuters brit hírügynökségnek adott közös interjúban.
A Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke szerint a nyerőgépiparág összes szereplője megdöbbent azon, hogy a kormány betiltaná a pénznyerő játékgépeket.
Év végéig lehet jelentkezni, de az esetleges banki torlódások nem célszerű az utolsó hetekre hagyni az ügyintézést - hívta fel rá a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Délelőtt tíz órakor 284,80-as euró jegyzésen állt a forint szemben a kora reggeli 285,70 forintos és a péntek délutáni 285,86 forintos jegyzéssel.
A kormányzati szektor hiánya a GDP 2,8 százaléka, 393 milliárd forint volt 2012. első hat hónapjában az előzetes adatok szerint.
A múlt év végén még 80,8 százalék volt, most 77,7 százalék.
Az anyavállalatot érintő létszámleépítésről és egyéb költséghatékonysági intézkedésekről a cég már megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel.
Az államnak jobban megéri támogatni a mezőgazdaságot, mint segélyezni a tönkrement vállalkozót - mondta a szakpolitikus a 180 percben.

Első  Előző  Következő  Utolsó