28 ezer sajtómunkást várnak, majdnem háromszor annyit, mint versenyzőt, az NBC 2700, a BBC 765 embert hoz, a történelem legnagyobb médiaeseménye lehet.
Több mint húsz évvel a Szovjetunióból való kiválása után betiltotta a kommunista jelképek használatát a Moldovai Köztársaság. Az országban változatlanul erős kommunisták tiltakoznak a döntés ellen.
A duma elfogadta az egyes weboldalakhoz való hozzáférést korlátozó törvényt. Gyermekpornográfiával, kábítószerek előállításával és öngyilkossággal foglalkozó oldalak kerültek feketelistára.
Három kínai őrhajó érte el szerda hajnalban a vitatott hovatartozású szigeteket a Kelet-kínai-tengeren - jelentette be az illetékes kínai halászati hivatal.
Scipio Africanus és Kharon után megérkezett Minósz is Olaszországba, a hőséghullám legalább július közepéig kitart, és elviselhetetlen forróságot hozott.
Ismét elterelik a forgalmat az M5-ösről Tompa felé, mert a Nyugat-Európából hazafelé tartó vendégmunkások miatt vasárnap is hatalmas torlódás alakult ki a határ előtt Szerbia felé.
Újabb és újabb holttesteket találnak a mentőegységek a víz levonulásával. Az árvíz sújtotta Krasznodari területen megjelentek a fosztogatók is. Szemtanúk szerint alig volt esély a menekülésre.