HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

Minden idők legnagyobb hitelkártya-adatlopását követték el az Egyesült Államokban: 40 millió kártya-tulajdonos adatait szerezték meg, de az eddigi ismeretek szerint az American Express, a Visa és a Mastercard ügyfeleit eddig viszonylag csekély mértékben károsították meg.
Drámai hangulatban, eredménytelenül ért véget az Európai Unió csúcsértekezlete, mert nem jött létre megállapodás a hét éves költségvetésről. Az éjszakai órákban a visegrádi országok benyújtottak egy kompromisszmos javaslatot, amely újabb reményt nyújtott volna a megegyezésre, de a britek és a hollandok azt sem voltak hajlandók elfogadni.
Felrobbant egy pizzéria Graz közelében. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, és a nyomában járó tüzet, amelynek két halálos és hét sebesült áldozata van. A két áldozat 4-5 év közötti gyermek volt.
Lánccal keresztre feszítettek, éheztettek, és halálra kínoztak egy fiatal apácát a romániai Tanacuban lévő egyik kolostorban, így akarva kiűzni belőle az ördögöt. A hírt csütörtökön közölte a Mediafax román hírügynökség, beszámolva arról, hogy a moldovai településen lévő monostorban szerdán este meghalt egy fiatal apáca, a 23 esztendős Maricica Irina Cornici.
Bosszúból követték el a tegnapi kambodzsai túszejtő akciót. Ez azután derült ki, hogy a rendőrség elfogta a támadás kitervelőjét. A banda vezetőjének eredetileg az volt a célja, hogy megöljék volt dél-koreai munkaadójának két kisgyermekét.
Több időt adnak maguknak az uniós országok az Európai Alkotmány ratifikálására erről döntöttek az EU csúcstalálkozóján az éjszakai órákban Brüsszelben. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg 2006 végéig szóló határidőt meghosszabbítják, és nem mondanak le az alaptörvény elfogadásáról.
Oszama bin Laden kiváló egészségnek örvend, és a szeptemberre tervezett afgán parlamenti választások szabotálásán dolgozik. Erről, és a Talibán belügyeiről nyilatkozott egy magántévének a terrorszervezet egyik vezetője.
Erős földrengés történt helyi idő szerint kedden este (közép-európai idő szerint a szerda hajnali órákban) az Egyesült Államok Kalifornia államának partjai közelében. A Richter-skála szerint hetes erősségű rengés epicentruma tíz kilométeres mélységben a Csendes-óceán, illetve a tengerfenék alatt volt - közölte az amerikai geológiai megfigyelő központ. Áldozatokról vagy károkról eddig nem érkezett jelentés. A hatóságok szökőár veszélyére figyelmeztették az Egyesült Államok nyugati partvidékének és a Kanadához tartozó Vancouver sziget partvidékének lakosságát, majd kevéssel később jelezték, hogy elmúlt a cunamiveszély.
40 év után tért vissza hazájába egy amerikai katona, aki 25 évesen dezertált Észak-Koreába. Charles Jenkins azért választotta a kommunista államot, mert attól tartott, hogy Vietnámba küldik harcolni.
Javult Horvátország megítélése, a hágai törvényszék fõügyésze szerint azonban ez még mindig nem elég. A hágai törvényszék fõügyésze úgy nyilatkozott, hogy Horvátország nem eléggé üldözi a szökésben lévõ Ante Gotovina tábornokot, akit Carla del Ponte szerint egy olyan baráti társaság véd, amely kicsúszott az állam ellenõrzése alól.
Bocsánatot kért a szlovákiai magyaroktól František Mikloško az 1945 és 1948 között őket ért sérelmek miatt. A szlovák kereszténydemokrata politikust, a pozsonyi parlament volt elnökét Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök a nemzetközi Szent Adalbert-díjjal tüntette ki a budapesti parlamentben.
A szombat hajnalban történt temerini magyarverés szerb tettesét szabadon engedte a szabálysértési bíró, annak ellenére, hogy a szerb rendőrség esetükben először ismerte el hivatalosan, hogy azért bántalmazták a magyar fiatalokat, mert anyanyelvükön beszéltek.
Az Airbus új óriásgépének első nyilvános bemutatójával megnyílt a párizsi légivásár. A világ legnagyobb repülőgép-ipari kiállításának megnyitóján Jacques Chirac elnök is megjelent.
Hét és fél eurónál kevesebb órabér nem létezhet Németországban – egyre nyilvánvalóbban erre a követelésre építi választási kampányát a közvélemény-kutatási felmérések szerint megalázó vereség elé nézõ nagyobbik német kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt.
Népirtás, gyilkosság és háborús propaganda vádjával emelnek vádat Ion Iliescu ellen. A román ügyészség azt vizsgálja, hogy milyen szerepe volt az egykori elnöknek az 1989-es forradalomban, majd a zsil-völgyi bányászok tüntetésében.

Első  Előző  Következő  Utolsó