HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

Wolfgang Schneiderhan hiányos tájékoztatást adott arról a támadásról, melyet a NATO hajtott végre német kérésre
Messze van még a kiotói egyezményt felváltó új éghajlatvédelmi megállapodás; a politikusok saját országuk érdekeit védik
Kínában a mutációt egyaránt ki lehetett mutatni enyhe és súlyos tüneteket produkáló betegeknél
Barack Obama amerikai elnök egyébként kedd este jelenti be, miképpen döntött a csapaterősítés ügyében
Az MDF-es európai parlamenti képviselő ezt gesztusnak szánta, ugyanakkor szerinte a szlovák nyelvtörvény alapvető emberi jogokat és uniós normákat is sért
A volt miniszterelnök Moszkvába saját költségén utazott; a vacsoráról annyit árult el, hogy az orosz kormányfővel a családról és a gyerekekről, valamint a két ország helyzetéről is beszéltek
Kiemelt figyelemmel követi majd az Európai Bizottság a szlovák nyelvtörvény végrehajtásának mikéntjét. Az Európai Parlamentben magyar képviselők kezdeményezésére tartottak vitát a magyar álláspont szerint emberi jogi és uniós normákat sértő nyelvtörvényről. A vitában Bokros Lajos szlovákul szólalt fel.
A hivatalban lévő elnök mindössze 1,29 százalékkal előzte meg vetélytársát, a szociáldemokrata Mircea Geoanát
Fogolycserékről tárgyak Izrael és a Hamasz; ha megegyeznek, az új lökést adhat a közel-keleti békefolyamatnak
A kínai fővárosban legalább 180 belföldi és nemzetközi járatot érint a fennakadás
A detonációban legalább húsz ember életét vesztette
Jacques Chirac egy falusi emberre tett megjegyzést, francia lapok azt írják, csak nyelvbotlás volt
A hunduk egy vallási ünnepre gyűltek össze, hitük szerint szerencsét és jólétet hoz számukra az állatáldozatok bemutatása
Újságírókat, politikusokat és hozzátartozóikat hurcolták el fegyveresek egy kampánykörútról
A legnépszerűbb republikánus politikus, Mike Huckabee szerint az ámokfutó katona magatartása azért maradhatott rejtve, mert a politikai korrektség légköre vette körül

Első  Előző  Következő  Utolsó