HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

Kilenc éve 520 ezer magyar nemzetiségű lakosa volt az országnak. A jövő évi népszámláláskor becslések szerint mintegy 30-50 ezer fővel lesz kevesebb magyar Szlovákiában
A szavazatok közel negyedének összeszámlálása után Radzsapaksze csaknem 60 százalékot mondhat magáénak, míg Fonszeka eredménye nem éri el a 40 százalékot
A katowicei méhész szívrohamot kapott és az orvosa a halála beálltát erősítette meg, majd a halottas házban magához tért
A belgiumi Liege-ben történt házomlásnak egy életveszélyes sérültje van
A két ország papíron még mindig hadiállapotban áll egymással, mert a háború csak fegyverszünettel és nem békeszerződéssel ért véget
Franciaország jelentősen korlátozhatja a burka viseletét. Egy parlamenti bizottság kedden közzétett jelentése kilátásba helyezi az egész testet és az arc nagy részét is eltakaró hagyományos muszlim viselet, a burka használatának tiltását a közélet számos színterén.
Több ország vezetői előszeretettel hangoztatják, hogy az amerikai csapatok "megszállják" Haitit a segítségnyújtás ürügyén
"Az al-Kaida nem adta fel azokat a korábbi terveit, hogy vegyi, biológiai, esetleg nukleáris fegyvert használjon Amerika ellen"
Ramón Carrizález az elmúlt években Hugo Chávez baloldali államfő egyik legközelebbi munkatársa volt
Az elnök a kezdeményezéssel meg akarja mutatni, hogy kezében tartja az óriásira duzzadt hiányt
Nagy Tibor dandártábornok egy éven át fogja betölteni a posztot
A hitelminősítő a legnagyobb problémának a magas államadósságot és az ország gyenge demográfiai képét nevezte
Lengyelországban hajnalban -30 Celsius-fokot mértek a hőmérők
A libanoni szállítási miniszter szerint az etióp gép pilótaája nem a neki javasolt irányt követte
Az előző nap egy hármas öngyilkos merényletben legalább 36 ember veszette életét az iraki fővárosban

Első  Előző  Következő  Utolsó