HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

Frantisek Ruzicka, a tárca európai ügyekért felelős főosztályának igazgatója erről tájékoztatta Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövetet, akit bekérettek a minisztériumba
Az olasz kormányfő átadja pártja, a Szabadság Népe irányítását a posztjáról hamarosan távozó igazságügy-miniszternek, Angelino Alfanónak.
A kormányerők az ország középső részén a tüntetők ellen indított katonai "tisztogató" akció keretében kedden tűz alá vették ar-Rasztant.
A brazil környezetvédelmi hatóság megadta az engedélyt az erőmű megépítésére, ami a tervek szerint 23 millió otthont lát majd el árammal.
A hágai Nemzetközi Bíróság népirtással vádolja Ratko Mladicot - jelentette be a főügyész. A tizenhat év után elfogott szerb tábornokot szerdán helyezték el cellájában.
Legkevesebb három ember meghalt, amikor felrobbant egy kohó egy alumíniumtermékeket gyártó üzemben, az északnyugat-kínai Urumcsiban.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság diktatórikus vezetője és két családtagja is felkerült a katonák céltáblájára.
A magyar miniszterelnök ír üzletemberekkel tárgyalt, előadást tartott, és találkozott Enda Kenny kormányfővel is Dublinban.
A felkelők kezén lévő líbiai nagyvárosba látogatott Franco Frattini külügyminiszter, hogy támogatásáról biztosítsa az átmeneti nemzeti tanács tagjait.
A rendszer képes modellezi a várható vízállásokat, és megjelöli azokat a pontokat is, ahol beavatkozásra, árvízi védekezésre van szükség.
Hargita, Kovászna és Maros vezetése azért fogott össze, mert szerintük a román kormány nem képviselte a régiót az Európai Unióban.
A katonák egy esküvői összejövetelen lövöldöztek, gyermekek és nők haltak meg.
A Nemzeti Liberális Párt tiltakozik a brüsszeli Székelyföld-képviselet megnyitása ellen, mondván, hogy "Székelyföld soha nem létezett és most sem létezik".
Régi ismerősökkel is összefuthat Ratko Mladic a scheveningeni börtönben, tíz négyzetméteres, tévével, számítógéppel felszerelt magánzárkáját napközben bármikor elhagyatja.
Argentinában terrorizmussal vádolják az iráni védelmi minisztert, eközben a szomszédos Bolívia repülőgép-bemutatóra invitálta Ahmed Vahídit.

Első  Előző  Következő  Utolsó