Budaházy György szerint ő nem kívánta erőszakkal megszerezni a hatalmat és nem is hívott fel erre senkit; az államellenes bűncselekménnyel vádolt férfi perének másodfokú tárgyalásán szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán részletesen elemezte a per tárgyává tett 13 írását.
Nagy Anna lett a második Orbán-kormány magyar hangja. A Heti Válasznak azt mondta: számára a Juhász Judit-féle visszafogott, úriasszonyos stílus a követendő, és egyáltalán nem érzi kompromittálónak, hogy a botrányaitól hangos Malévval szerződésben álló kiadónál dolgozott
Ma tárgyal a Fővárosi Közgyűlés arról a dokumentumról, mely alapját képezhetné a 2020-as "olimpiánknak". E szerint az ötkarikás játékok több mint 3800 milliárd forintot emésztenének fel. A beruházás hosszabb távon plusz 0,1 százalékos GDP-növekedéssel járna
A videó, amit az elmúlt időszakban sokan félremagyaráztak, bizonyított módon kölcsönnel kapcsolatos - mondta az immár függetlenként politizáló képviselő
2002-ben ott állt a fiatalság a Fidesz mögött, az első generációs szavazók azonban immár az új pártokat támogatják - állítja a történész, aki szerint nem baj, ha az új szerveződések radikálisak és türelmetlenek, tökéletes rendszer ugyanis nincs
Reggel nem sokkal fél kilenc előtt a 67 tagú közgyűlésből mindössze heten jelentkeztek be a szavazórendszerbe, így egyelőre határozatképtelen a testület
Nem hisz abban, hogy a főpolgármester valaha is a kasszába nyúlt volna, de tanúbizonyságot tett teljes alkalmatlanságáról - véli a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Estében hangsúlyozta: a hivatalokban közpénz felosztása történik, ezért a korábbinál ésszerűbb, racionálisabb bértömeg gazdálkodást tervez