HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A Fidesz és az MSZP tartja magát, előbbi 41, utóbbi 12 százalékos támogatottságot mondhat magáénak a Szonda Ipsos felmérése szerint. A Jobbik visszagyengült az év eleji 7 százaléka, míg az LMP a szavazók 4 százalékának szimpátiájával bír
A hét kisadó megszűnéséről, valamint a társasági adó csökkentésről és az örökösödési illeték változásokról szóló javaslatok péntek délig kerülnek az Országgyűlés elé
Volner János szerint a Jobbik az egyetlen párt az Országgyűlésben, amelynek valódi szándéka van az elszámoltatásra
Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál - jelentette be a kormányszóvivő.
A polgármesterek arra számítottak, hogy a kormány szerdán dönt a vis maior pénzekről
A plénum június 11-én a szervezet új társelnökévé Tulassay Tivadart választotta meg, aki 2010. július 1-jei hatállyal egy évig a tölti be a tisztséget, majd automatikusan az MRK elnöki feladatait veszi át 2011. július 1-jétől
A miniszterelnök-helyettes azt mondta: a létszámcsökkentés talán elkerülhető, de a átcsoportosítás az nem
Az igazságügyi államtitkár szerint tagállami hatáskör a munkajog közjogi szabályainak megalkotása. Az alkotmányjogász ezzel szemben úgy véli: a kormány-tisztviselői törvény sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, a szaktárca értelmezése joggal való visszaélés is lehet. Répássy Róbert szerint nem lesznek tömeges, indoklás nélküli elbocsátások. Ugyanakkor leszögezte: a vezetői megbízatásokat érdemes külön kezelni
Az állománygyűlésen bejelentették lesz Terrorelhárítási Központ is és új vezetője lesz a Készenléti rendőrségnek is
Felszólította Szászfalvi László nemzetiségi államtitkár az Országos Cigány Önkormányzatot, hogy ne tegyen semmilyen kifizetést, míg le nem zárul az általa kezdeményezett számvevőszéki vizsgálat és a törvényességi ellenőrzési eljárás
Automatikusan megszűnik az MSZP azon tagjainak párttagsága, akik a párttal szemben indulnak - nyilatkozta a pártvezető. Laphír szerint szinte kizárt, hogy Szili Katalin mozgalma a fővárosban a szocialista párttal közösen induljon
Az MSZP ne a baloldal szervező központja, a klasszikus liberalizmus örökségét és a modern demokrácia értékeit is programjába emelő párt legyen, hanem inkább egy markánsan baloldali párt - áll egy beszámolóban, melyet a a jövő hét végi tisztújító kongresszus elé terjesztenek
Beadja lemondását a Független Rendészeti Panasztestület elnöke - értesült a Népszabadság. Kaltenbach Jenő ezzel azt akarja megelőzni, hogy a kormánypártok kétharmados többséggel eltávolítsák. A napilap szerint több jogvédő szervezet tiltakozni készül. A Népszava úgy tudja: a közlönykiadó éléről távozik Kodela László, és helyére Bártfai Béláné jön
Az 1956-os halálraítélt szerint elfogadhatatlan, hogy Biszku Béla egykori kommunista belügyminiszter nyugdíja meghaladja a 600 ezer forintot
Immár nem lehet biztosra venni, hogy a Fidesz választmányi elnöke örökli meg a Schmitt Pál köztársasági elnökké választásával megüresedett házelnöki széket. Kövér László ugyanis szembement Orbán Viktor miniszterelnökkel, amikor kétségbe vonta favoritjának alkalmasságát és kifogásolta előéletét, az államfői posztra pedig Áder Jánost javasolta. A Fideszben és a KDNP-ben ugyanakkor nem tudnak arról, hogy Kövér helyett valaki más váltaná Schmittet

Első  Előző  Következő  Utolsó