HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Tavaszra elkészülnek ócsai szociális telep épületeinek külső munkálatai is. Az otthontalanná vált hitelesek számára tervezett házakra február közepéig lehet pályázni.
Megszüntették a gyanúsítást Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója és Császy Zsolt értékesítési igazgató ellen.
A szakmai szövetség elnöke szerint a pékek 20-25 százalékkal emelnék áraikat.
Az emlékévet Szent István halálának 975. évfordulója és az 1938-as - augusztus 20-át az államalapítás ünnepévé nyilvánító - székesfehérvári országgyűlés 75. évfordulója alkalmából rendezik meg.
Januárra még öt tárgyalási napot tűztek ki.
Országszerte több száz olyan utcanevet kell átkeresztelni, amely önkényuralmi rendszerhez kapcsolódó személyről van elnevezve. Erre egy éve van az önkormányzatoknak, intézményeknek.
Alaptalanok az esetleges lakossági aggályok az intézménnyel kapcsolatban - mondta a BMSZKI szakmai igazgatója.
A módosítások érintik az autósokat, a BKV-járatokat és a gyalogosokat is.
Tarlós István szerint az alapvető jogok biztosának a saját szemével kellene meggyőződnie arról, néhányan hogyan értelmezik az emberi és szabadságjogokat.
Az Együtt 2014 az ellenzékkel való egyeztetésre szólítja fel a Fideszt és arra, hogy tegyen le a regisztrációról.
Majdnem 400 milliárd forintra nőtt a körbetartozások összege. A szakma és a kormány tárgyal, hónapokon belül szeretnének megoldást.
Pénteken alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság.
Az ellenzéki párt szerint a Pest megyei városban szilveszter éjjelén történt késelés tulajdonképpen egy lincselési kísérlet volt, ami a "cigányterror legtipikusabb és legaljasabb" esete.
Felkészült a piacnyitásra a Magyar Posta, amely új szolgáltatásokkal akar versenyben maradni – mondta a vezérigazgató-helyettes. Az állami cég első riválisa Ausztriából érkezik.

Első  Előző  Következő  Utolsó