HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Minden jel szerint az első negyedévben létrejöhet a megállapodás az IMF-fel és az EU-val, az pedig olcsóbbá teheti az ország finanszorázását.
Az alapellátásban a "szakellátás" kifejezés nem értelmezhető, annak módosítása viszont nem több, mint "technikai javítás" a szakállamtitkárság szerint.
Öt, korábban a forgalomból kivont metrókocsit visszaállított a BKV - írta az index.hu.
A miniszterelnök elfogadta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára felmentésére vonatkozó kérését.
Göncz Kinga szocialista EP-képviselő visszahívását követeli a kisebbik kormánypárt, mert szerintük a volt külügyminiszter méltatlanná a magyar választók képviseletére.
A Szolnoki Főiskolán egyetlen közgazdász hallgató sem kap majd állami támogatást, miközben ők vannak a legtöbben.
Az MSZP azt várja a miniszterelnöktől, hogy kedden konstruktív módon tárgyaljon és "okos" megállapodást kössön Brüsszelben José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével.
A volt adatvédelmi biztos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ellen indított pert jó hírnév megsértése miatt.
Két hete már olyan szakaszba léptek az egyeztetések, amely már "kormányzati véleményformálást igényel" - mondta Szatmáry Kristóf államtitkár.
Az elbocsátott köztisztviselőknek elindul a Karrier Híd Program - közölte Selmeczi Gabriella.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint az államosítás alapot teremthet a tanárok elbocsátásához.
A társaság gazdasági vezetőjének neve is felmerült korábban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szóvivőjének foglalkoztatásával kapcsolatban.
A közel ötvenezres állami keretszám felett "a határ a csillagos ég", azaz kapacitásuk függvényében bármennyi hallgatót felvehetnek az intézmények, illetve a 240 pontot el kell érnie annak, aki be akar kerülni a felsőoktatásba.
A környezetvédők levelet írtak, mert szeretnék visszafordítani a vidékfejlesztési tárca kiemelkedő tudású szakembereinek elbocsátását.
A résztvevő intézmények konzorciumba tömörülve működnek közre egy most indított mintaprogram lebonyolításában.

Első  Előző  Következő  Utolsó