HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A volt kormányfő szerint Orbán antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak.
Újabb négy járatán vezeti be az elsőajtós felszállást a BKV. Január 30-ától már harminc buszon működik a rendszer, de csak ott, ahol ez nem okoz torlódást.
Az LMP kétnapos kongresszusán a résztvevők az új frakcióvezető személyéről és a párt szövetségesi politikájáról is döntenek.
A helyi szervezet visszahívni azonban nem tudja. A sarkadi képviselőt lopással gyanúsítja a rendőrség.
Az MSZP elnökhelyettese nem áll személyek mellé a tisztújítás előtt, abban érdekelt, hogy minél többen vegyenek részt a küzdelemben.
A nemzeti alaptanterv alapszerkezete nem változik, a mostani tíz műveltségi terület azonban kiegészül közműveltségi tartalmakkal.
A jegybankelnök "egzisztenciális függetlensége közismert" - mondta a politikus, aki szerint nem valószínű a 16 százalékos kulcs megváltoztatása.
A magyar kormány kész a tárgyalásokra az IMF-fel és az unióval, azok bármikor megkezdődhetnek - erősítette meg a kormányszóvivő.
Akár 2-3 ezer forint felesleges kiadására is felhívhatja a figyelmet februártól a gyógyszertárban kapott blokk.
A település népszavazáson döntheti el vasárnap, hogy Veszprém vagy Somogy megyéhez tartozzon-e a jövőben.
Akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell, hogy fizessék a szükséges összeget és igazolniuk kell a fedezetet is.
A közigazgatási egyeztetés február 17-27 között, az államtitkári március 1-jén lenne, a kormány március 7-én tárgyalhatja a dokumentumot.
Az MDF-jogutód szerint a politikus, aki az MDF listavezetőjeként került ki Brüsszelbe, nem az ő programjukat valósítja meg.
További korlátozásokat követelnek a légi közlekedésben a XVII. kerületi lakosok.
Szerdán egy időre elérhetetlenek voltak a segélyhívó számok is. A geofizikus szerint a működési zavar oka lehet a napkitörés okozta mágneses vihar is.

Első  Előző  Következő  Utolsó