Vágó Gábor közölte, hogy aktivistáik legalább hat helyszínre települnek ki az országban, ahol bárki élő videóüzenetben mondhatja el véleményét a 2011-es évről.
Az MSZP szerint beismerésként értelmezhető, hogy Schmitt Pál nevét eltávolították az általa alapított érdeméremről, és szégyenteljes, hogy a köztársasági elnöknek ilyen határozatot kellett aláírnia.
A Jobbik felszólítja Rogán Antalt, Budapest V. kerületének fideszes polgármesterét, hogy hivatalosan válaszoljon arra a kérdésre: magánúton, vagy közpénzből utazott-e Abu-Dzabiba a héten - jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke.
Az LMP új parlamenti képviselője, Szél Bernadett elmondta, az LMP önállóan készül a következő választásokra, Gyurcsány Ferenc nyílt levelére egyelőre nem tudnak válaszolni.
Nem jelent megoldást a felsőoktatási törvény módosítása az orvoselvándorlásra, az orvosokat így is megvásárolják Európában - véli a rezidensszövetség elnöke.
A szombathelyi társasházban élőkhöz hasonló helyzetbe kerültek egy székesfehérvári épület lakói is. Gázszivárgás gyanúja miatt elzárták a csöveket, nincs fűtés.
Az Index hírportál korábban azt írta, hogy Rogán Antal néhány hete azt javasolta, hogy érdemes lenne megfontolni a BKK megszüntetését. Erre reagált a Főpolgármesteri Hivatal.
Egy szocialista képviselő korábban azt mondta, hogy az elmúlt másfél év kormányzati munkája miatt a nagybefektetők nem is gondolkoznak a magyarországi beruházásokban.