HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Egri az új év első babája, aki a Péter nevet kapta - tudta meg a Népszava internetes oldala. A kisfiú szülei pétervásáraiak. Csongrád megye első gyermeke Szegeden, a második Hódmezővásárhelyen jött a világra
Két késelés miatt riasztották a rendőrséget éjjel a fővárosban: az egyik a Nyugati pályaudvar mellett, a másik a Mammutnál történt. A XV. kerületben súlyos petárdabaleset történt
300 riasztás, 29 sérült és 4 halott - ez a tűzoltók "átlag alatti" mérlege a hosszú hétvégén. Petárdázás miatt egy debreceni erkély és egy óbudai redőny gyulladt ki, Szolnokon volt az új év első tüze
A Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója szerint identitászavarban vannak a magyar színházak, nehéz kiemelkedő teljesítményt nyújtani, de bízik utódjában, Alföldi Róbertben, aki "robbanásszerűen működő ember"
Ötven petárdát szerelt szét három soproni fiatal, hogy egy bombát gyártsanak
Két nap alatt négy halálos áldozat, 18 sérült és mintegy másfélszáz riasztás volt
Két év múlva indíthatnak személyiségi jogi pert a fogyatékkal élők, ha nem tudnak bejutni segítség nélkül egy épületbe a kerekesszékkel
Továbbra is félmillió ember esetében rendezetlen az egészségügyi jogviszony, januártól az APEH vizsgálja a járulékfizetési kötelezettségét
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a tűzoltókat övezi a legnagyobb elismertség, leggyengébbre a honatyák munkáját értekeljük
A fogyasztóvédők is változtatnának a büntetésbehajtás módszerén
A Magyar Posta Zrt. mintegy 1,1 milliárd forintért csaknem 4 800 kerékpárt és 30 kerékpár-utánfutót vásárol, az ár magába foglalja az eszközök öt éven keresztüli karbantartását és eseti javítását is.
Pilótajáték fenyegetheti a betegeket
Kökény Mihály szerint akár módosításokkal, akár azok nélkül, de február 11-én napirenden lesz a törvénytervezet
A miniszter szerint a kormány idén azokhoz a problémákhoz nyúlt hozzá, amelyek valóban feszítik a társadalmat
Gaskó István két elemet hiányol a megállapodásból

Első  Előző  Következő  Utolsó