HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az NBH nem járt a településen, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben
Laphírek szerint az MSZP-s politikus miután totálkárosra törte a VW-ját egy 14 milliós Audi A6-ba ülhet
A Népszava szerint Bokros Lajos igent mondott az MDF fölkérésére, a Népszabadság viszont úgy tudja, az egykori gazdasági miniszter még nem döntött
Egy fegyőrt gyanúsítanak a kecskeméti börtönbe azzal, hogy mobiltelefonokat csempészett be letartóztatottaknak. Az egyik készüléket Zuschlag János használhatta
Bűnözőnek véltek rendőrök két fideszes politikust. Egy autósüldözés után derült ki az igazság, de addig hét óra eltelt a rendőrkapitányságon
Feltételezhetően minden ötödik szavazóját elveszíti az MSZP a jövőre esedékes választások idejére, a Fidesznél csak minden tizedik választó morzsolódhat le
A Jobbik megerősödött azzal, hogy a romák elkövette bűncselekményekkel van tele a sajtó. Ugyanez mondható el a radikális jobboldallal szemben fellépő SZDSZ-ről. Mindeközben a két nagy párt erőviszonya alig változott
Kazincbarcikára és Miskolcra, majd Szegedre, Tatabányára és Pécsre látogat a kormányfő
Mandur László, a parlament szocialista alelnöke azt ígérte, hogy nem csak a saját, hanem minden parlamenti hivatali autóról leszedeti a CD-s matricát
Megkérdezése nélkül döntött az MDF az EP-lista első helyéről, ami megkérdőjelezi a párt identitását - állítja Olajos Péter fórumos euroatya
A magyar haderő hatékonyságát tekintve az első öt között van az atlanti szövetségben
A nem hivatalos találkozót mindkét politikus nagyon fontosnak tartja
Egyelőre csak az egzotikus utaknál érződik a válság hatása, bár ott is vegyes a kép
Nem csak az SZDSZ európai parlamenti képviselőjét, hanem a lakását is védi a rendőrség a nap 24 órájában
Raffael János feljelentést tett a rendőrségen, mint mondta retteg a családja, félnek, hogy Tatárszentgyörgy után Enying következik majd

Első  Előző  Következő  Utolsó