HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS

A rendőrség teljes útzár és a forgalom elterelése mellett megkezdte a baleset körülményeinek a vizsgálatát
Főleg délen pusztított a fagy? Még a tavalyi támogatást sem fizette ki az agrártárca
Egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő autóbusszal
Vállalhatatlan és védhetetlennek nevezte a publicista ominózus írását az emberi jogi bizottság fideszes vezetője, aki elmondta azt is: pártja készül a kormányzati szerepre
A megbeszélésen a tervek szerint az SZDSZ ismerteti a liberálisok ügyvivői testületének állásfoglalását
Az SZDSZ már csak a tárcák átadást tervezi, a szocialisták szerint azonban még érdemes átgondolni a kolalíció sorsát
A Süddeutsche Zeitung tudósítása szerint a koalíciós pártok helyzete mellett az egészségügyi reform is teljes kudarc előtt áll
5,8 százalékkal drágul a lakossági, 5,2 százalékkal pedig a nem lakossági gáz keddtől. Az MNB arra figyelmeztet, hogy a magas olajárak miatt várhatóan tovább emelkedik a villamosenergia és a gáz ára is.
Összefoglaló a hétfőn történtekről
A BRFK közbiztonsági igazgatója mától Bozsó Zoltán, aki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon volt hasonló beosztásban
A földek ideiglenesen a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokhoz kerülnek, melynek azonban nincs megfelelő mezőgazdasági háttere - írja a Magyar Nemzet
Az liberális kormánytagok április 30-i hatállyal lemondanak posztjukról, addig ellátják kormányzati és parlamenti feladataikat - közölte Kóka János
Kedden beadhatják lemondásukat a liberális miniszterek
Az SZDSZ elnöke szerint a miniszterelnök egyoldalúan felmondta a szocialisták és a liberálisok együttműködését
Hiller István elmondta idén is csökkent a jelentkező száma, ám a tavalyihoz képest mérséklődött

Első  Előző  Következő  Utolsó