HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A két férfi a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy debreceni diszkó előtt.
A két rendőr egy fővárosi lakásban intézkedett, amikor a kutya rájuk támadt.
Mintegy háromszáz embernek postázták rendszeresen a bódító hatású szereket először Budapestről, majd Szlovákiából.
A Híradó értesülései szerint fegyvert és lőszereket is találtak az ügyészek a hajógyári szigeten lévő szórakozóhelyeket üzemeltető vállalkozó, Vizoviczki László testőrénél.
A védőbeszédek szerint részben bűncselekmény, részben bizonyítékok hiányában kellene felmenteni a vádlottakat.
A Nemes utcai üzletbe egy szomszédos épületből jutottak be a betörők.
Életveszélyesen megsebesítettek egy férfit Kunszentmiklóson
A gyilkossági ügy mellett további három balesetet és egy eltűnési ügyet is vizsgál a rendőrség.
Bedrogozva vezetett a sofőr, amikor a rendőrök Békéscsaba határában megállították.
Újranyitották egy haláleset aktáját, és további vizsgálatok indulhatnak hasonló ügyekben.
Elsősorban éves átalányt fizető, évente több millió forintos áramfogyasztású éttermek, pékségek, nagy családi házak tulajdonosainak segítettek az áramtolvajok.
Életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba egy tizenhét éves diákot, akit társa véletlenül megsebesített egy betonacél rúddal Kiskunhalason – közölte Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lopott teherautóval menekült egy férfi Óbudán. A tolvaj elgázolt a zebrán egy középkorú nőt, aki jelenleg életveszélyes állapotban van.
Gere Ákos az elsőfokú ítélet szerint legkorábban 30 év múlva kerülhet szabadlábra, ügyében már az első tárgyalási napon jogerős döntés születhet.
Mind a négyen tagadták a vádakat, és fellebbeztek a döntés ellen.

Első  Előző  Következő  Utolsó