HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Ügyvédje szerint Szabó Sándor nem követett el bűncselekményt, ezért a nyomozás megszüntetését indítványozták.
A vádirat szerint a három rendőr egy nyomozás során veréssel kényszerített ki beismerő vallomást egy fiatalkorúból, a törvényszék szerint erre nem volt elegendő bizonyíték.
Valószínűleg felgyújtották azt a vasúti kocsit, ami kedd délelőtt égett le Budapest határában.
A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut és elütötte az őt feltartóztató munkást.
Az erős felindulásból elkövetett emberölés elkövetője önként jelentkezett a rendőrségen, ahol beismerő vallomást tett, így szökésétől, elrejtőzésétől nem kell tartani.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden indítványozza az anyja megölésével gyanúsított 25 éves pesterzsébeti férfi előzetes letartóztatását.
Fegyházbüntetést kértek Balla Irma gyilkosának
Vasárnap egy 51 éves nő holttestét találták meg a XX. kerületben.
Tizenhatezer adag kábítószer előállításához elegendő amfetamint és kétezer, ültetésre szánt indiai kendermagot találtak egy kamionban az M0-ás autópályán.
A gyerekgyilkossággal gyanúsított nő együttműködő - mondja védője. Teljes feltáró jellegű beismerő vallomást tett, melynek valamennyi részletét fenntartja.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának életvédelmi osztálya indított eljárást emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Sramó András egy hete üzenet nélkül hagyta el kollégiumi lakhelyét, azóta senkivel sem vette fel a kapcsolatot.
A tizenegy évesen meggyilkolt kaposvári fiúnak hivatalosan is gyámja volt Gyöngyi Sándor. A kusza családi viszonyokat infografikával próbáljuk tisztázni, hogy érthető legyen, kinek mi a szerepe a történetben.
Egy 60 év körüli férfi holttestére bukkantak egy érdi szálloda mögött a Dunában péntek délután.
Élve temették el Szita Bencét, bár olyan sérülései voltak, hogy nem élhette volna túl, tudta meg a Kapospont.

Első  Előző  Következő  Utolsó