LHP
APRÓ
SZOLGÁLTATÓBÁZIS
KÉPESLAPOK
IDŐJÁRÁS
ARCHÍVUM
MÉDIAAJÁNLAT
HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
XIV. Leó néven az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa
Kiadták az utasítást: már a németek sem engedik be az illegális bevándorlókat, akkor sem, ha menedéket kérnek
Bezárult a Sixtus-kápolna ajtaja, a bíborosok ezekben a percekben szavaznak először az új pápáról
Magyar Péter bejelentette, mikor hozzák nyilvánosságra az „Orbán-kormány őszödi beszédét”
Az EU végleg búcsút intene az orosz olajnak és gáznak, de a Mol szerint erre mi még nem állunk készen
HIRDETÉS
HÍREK
> BŰNÜGY
Megkéselte volt barátnőjét, majd nyakon szúrta magát egy férfi Debrecenben
A támadó belehalt sérülésébe, a nő válságos állapotban van
Elfogták a kecskeméti takarékszövetkezetek rémét
A 38 éves férfit négy pénzintézet kirablásával gyanúsítják
Negyvenegy bűncselekményt követett el Hevesben egy gyermekkorú fiú
Most, hogy elmúlt 14 éves, a rendőrség négy bűncselekmény elkövetésével megvádolta
Drogterjesztők csuklóján kattant a bilincs
A két gyanúsított részben beismerő vallomást tett, a Kalocsai Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket
Tömegverekedés Paszabon
A verekedésben hárman megsérültek, öt embert előállítottak
Fémtolvajt fogtak Tiszafüreden
A tiszafüredi férfi beismerte tettét, az ellopott acélt a hatóság lefoglalta, és visszaszolgáltatta jogos tulajdonosának
Tömegverekedés és késelés Jászapátin!
A verekedés két család tagjai között tört ki egy régi családi sérelem felidézése miatt
Vádat emelt az ügyészség Geréb Ágnes ellen
A hirado.hu információi szerint a bába ellen „halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés” miatt emeltek vádat
Meggyilkoltak egy svájci nőt egy szanki tanyán
A 71 éves nő kedden vagy szerdán, a fejére mért ütések következtében halt meg
Két FBI-elemző három nap alatt "előremozdította" a száz magyar nyomozó munkáját
A Nemzeti Nyomozó Iroda segítséget kért és kapott az FBI-tól a romák sérelmére elkövetett támadások ügyében
Késsel támadt a mentősökre egy drogos férfi Fonyódon
A német férfi ellen eljárást indított a rendőrség
Megrontottak egy 12 éves lányt Szabadszálláson
A férfi és a fiatal lány meghallgatásukon elismerték, hogy lefeküdtek egymással, de közölték, hogy ezt mindketten akarták, mert szeretik egymást
Fegyveres rablás egy győri lottózóban
A 20-25 év körüli férfi 20 ezer forintot zsákmányolt
Nincs beismerő vallomás! Továbbra is Balla Irma fiát gyanúsítják a gyilkossággal
D. Lajos visszavonta beismerő vallomását, tehát azt úgy kell tekinteni, mintha az nem is lenne
Felborult egy munkagép: ketten megsérültek
A baleset egy magánterületen lévő út építése közben történt
Keresés:
Ma 2025.05.12 00:40
névnapja van.
Küldj képeslapot!
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
Kiadták az utasítást: már a németek sem engedik be az illegális bevándorlókat, akkor sem, ha menedéket kérnek
Alig várja, hogy visszatérjen a kellemes, kora nyárias idő? Rossz hírünk van: ne nagyon számítson rá mostanában
Megérkezett a rossz idő, szupercella és villámárvíz sújtotta Magyarországot
Hajtóvadászatot indított a rendőrség a gyilkos ellen - Salzburg Polizei
Magyarérettségi: Arany János, Zrínyi Miklós és Örkény István is főszerepet kapott – íme a legújabb információk
Orbán Viktor köszöntötte az édesanyákat: "Jön az élethosszig tartó adómentesség"
Gyerekek is megsérültek! Pusztító orosz támadás érte Kijevet: több lakóépület lángol
Lebombázták Izrael legfontosabb repülőterét!
Gulyás Gergely lebolondozta Magyar Pétert: a válasz sem maradt el – mutatjuk a szócsatát
A Legfőbb Ügyészség reagált a Polt Péter leváltásáról szóló állításokra
HIRDETÉS