HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A Télapónak öltözött férfi megütötte, majd gázspray-vel fújta le a boltban dolgozó nőt
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) több hónapon át nyomozott, mielőtt őrizetbe vette a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. jogi igazgatóját - közölte Horváth Katalin Fanni, az RRI sajtószóvivője.
A biztonságiőrt megütötték, megfenyegették és több tízezer forinttal távoztak a rablók
Az elkövető megfenyegette a büfést és a bevétel átadását követelte, amjd a pénzzel elmenekült a helyszínről
T. Helga korábban azt mondta, hogy nem is látta a verekedést, de a biztonsági kamerák felvételei szerint ez nem igaz, ezért hamis tanúzás miatt eljárás indult ellene
A 27 éves férfi november végén két idős embert ölt meg, tettét beismerte
A nő, aki kétgyermekes anya egy hétig tűrte a megpróbáltatásokat, majd a rendőrök segítségével szabadult meg futtatójától
A földből kiemelt járművet a rendőrség telephelyére szállították
Az intézkedő rendőrt egy veszekedéshez hívták. Amikor távozni akart, a 29 éves férfi kezében késsel után indult
Egy autóra szerelt drótkötél segítségével próbálták meg kitépni a falból a győri automatát, de a kötél elszakadt
A pénzszállítórablás és gyilkosság ügyében délután hirdetnek ítéletet
Bővebb tájékoztatást délutánra ígért a rendőrség
A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket
A férfi vallomásában még mindig azt állítja, hogy dühében ölt és nem a pénzért
A rendőrség keresi az elkövetőket

Első  Előző  Következő  Utolsó