HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A tettesek a falat megbontották, és úgy jutottak be az épületbe, a páncélszekrényt pedig átvágták
Az automatával együtt állítólag 10 millió forintot vittek el
Mosolyogva ment a tárgyalásra a démoni joghallgató
Kiraboltak egy pénzváltót Budapesten az V. kerületi Sütő utcában pénteken este.
A rendőrség elfogott egy budapesti egyetemistát, aki arra készült, hogy lelő huszonkét embert, majd magával is végez. A fiú tervéről blogot is írt, sőt, néhány ismerőse is tudott róla, így kapták el a rendőrök.
A VIII. kerületi rablók a betörés után rendőrökkel találkoztak, gyanúsan viselkedtek, s szinte azonnal lebuktak
A tettesnél fegyver volt, azzal kényszerítette az alkalmazottat a pénz átadására
Az ügyészség pénteken dönt arról, előzetesbe kerüljön-e Ny. László felesége, akit egyelőre segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítanak.
A legveszélyesebb házi őrizetesek 24 órás rendőri megfigyelését tenné lehetővé a rendőrség
A két símaszkos rabló a bevétellel és néhány üveg itallal elmenekült
A 19 éves fiatalt a rendőrség őrizetbe vette
A Hegedűs István vezette tanács úgy látta, az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság tizenkét év fegyházbüntetést kiszabó ítélete oly mértékben megalapozatlan, hogy alkalmatlan az érdemi felülvizsgálatra
A férfi az egyik mentőápolót munkatársának lökte, letépte a szemüvegét, majd a védelmére kelt mentőssel is dulakodni kezdett
A fitalkorú diák ellen eljárást indítottak
A nyomozás jelenlegi szakaszában még nem állapítható meg a kár pontos értéke, de az elsikkasztott összeg feltehetően a több 10 millió forintot is meghaladja

Első  Előző  Következő  Utolsó