HIRDETÉS
HIRDETÉS

Erdogan török elnök látogatása ellen és mellett érvelnek a különböző politikai oldalon állók Magyarországon. Közben a közel-keleti térségnek lehet, hamarosan újabb kihívással kell szembenéznie: A Szíriával szomszédos Libanon ugyanis az összeomlás szélére került, tízezrek tüntetnek az utcákon, korrupcióval vádolva az ország elitjét, ráadásul a miniszterelnök is arról beszélt, nincs már sok idejük.

Erdogan csütörtökön látogat Budapestre, a programja miatt rengeteg lezárás és közlekedési korlátozás már szerdán érvénybe lépett, csütörtökön csak súlyosabb lesz a helyzet.

A vita persze nem ezen megy.
Kormány

A magyar kormány álláspontját többen, több helyen is kifejtették, nagyjából arról szól, mint amit ma a XXI. Század intézet is leírt elemzésében a témában:

Törökország fontos partner a bevándorlás elleni harcban, s a török elnök látogatása a török-kurd konfliktus októberi kiéleződése miatt kap kiemelt figyelmet. Az írás szerint a török elnök ellen szervezett tiltakozások szembe mennek a magyar érdekekkel, ami az, hogy Törökország továbbra is betartsa az EU-val kötött megállapodását, és ne engedje tovább a területén tartózkodó több millió bevándorlót.

A magyar külpolitika pedig jó ideje világos álláspontot képvisel, igyekszik nem beavatkozni olyan konfliktusokba, amelyekre nincsen érdemi ráhatása, illetve minden nagyhatalommal igyekszik kiegyensúlyozott, jó kapcsolatra törekedni.

Fordulat: Libanon az összeomlás határán

Az egész országra kiterjedő és két hete tartó tüntetések nyomán Szaad Haríri miniszterelnök október 29-én bejelentette saját és kormánya lemondását. A kormányellenes tüntetők új, szakértői kormány felállítását követelik.

Az euronews.com azt írja, Szaad Hariri, libanoni miniszterelnök bejelentette: "Bármi legyen is a megoldás, nem sok időnk maradt hátra. Önmagamnak még kevesebb időt adok. Amennyiben önkormányzati és kormányzati partnereink nem adnak őszinte, eltökélt és végleges választ, amellyel meggyőznek engem, meggyőzik a libanoniakat és a nemzetközi közösséget, és meggyőzik azokat, akik dühüket az utcán fejezik ki, hogy készen állnak a reformokra, a pazarlás és a korrupció leállítására, akkor kénytelen leszek másként lépni.

Szijjártó Péter korábban azt mondta: A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést. Ráadásul Erdogan külön köszönetet mondott Orbán Viktornak azért, mert a nyugati kormányfők közül egyedüliként kiállt Törökország mellett a kurd háborús ügyben.
Ellenzék balról, jobbról

Közben a Facebookon szerveződik Budapest blokádja néven egy Erdogan elleni tiltakozó tüntetés, a szerda délutáni állás szerin 4000 résztvevő és 14000 érdeklődő van az esemény oldalán. A tüntetők az oktogonon gyülekeznének délután, ahonnan a várba indulnának. És ez csak a fő vonulat, mert erdogan látogatásának idejére több fővárosi helyszínre is szerveznek tiltakozó megmozdulásokat. a szervezők úgy ítélik, Törökország a kurdok és más kisebbségek ellen háborús bűnöket követett el, emiatt tiltakoznak.

Közben a Mi Hazánk Mozgalom egy "harmadik utas" véleményt nyilvánított szerdán: ők nem támogatják sem az Erdogan üdvözlésére szerveződő megmozdulásokat, sem az ellene szóló tiltakozásokat. Sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke arra kérte az embereket, hogy ne vegyenek részt se Recep Tayyip Erdogan török államfő üdvözlésében, se a kurdok melletti "szélsőbaloldali" tüntetéseken. A kurdokkal való háborúskodásra célozva azt mondta: Ez nem a mi háborúnk, nem a magyarok ügye. Viszont hozzátette: Erdogan nem a türk testvériséget testesíti meg, hanem sokkal inkább az oszmán hódító politikát, amit a 150 éves török uralom tapasztalatai nyomán nem támogat. ezzel párhuzamosan az Erdogan elleni tüntetést szervezőket felforgató elemeknek nevezte, akikkel szintén nem akar közösködni.

Mi közünk a törökökhöz?

Magyarország és Törökország között egyébként hadiipari megállapodás van érvényben - legalábbis Orbán Viktor tavaly arról beszélt, szintén a török elnökkel való találkozója alkalmával, hogy Magyarország és Törökország erős hadiipari együttműködésbe kezd. Ezen felül mindkét ország NATO tagállam, ráadásul kereskedelmi együttműködés is van a két ország között.

(Az LMP egyébként a minap épp azt követelte, hogy a hadiipari együttműködést mondja fel Erdogan látogatása alkalmából Magyarország.)

blikk.hu

Feltöltve: 2019.11.06.
Megnézve: 138

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra