Tényleg jó a gyenge forint Magyarországnak? | HIREK

Tényleg jó a gyenge forint Magyarországnak?

Visszatérő érv a forint folyamatos gyengülése kapcsán, hogy mindez nem baj, sőt jó: az olcsóbb forint pörgeti az exportot, munkahelyeket teremt, hozzájárul a növekedéshez. Jellemzően ezzel szokás magyarázni azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem akarja védeni a forintot, sőt hallgatólagosan támogatja a gyengülést. Ugyanakkor amellett, hogy a gyenge forint árát a fogyasztók fizetik meg, újabb kutatások szerint az árfolyamnak egyre kevesebb szerepe van az export növelésében. A növekvő magyar bérek és a magyar kereskedelmi többlet elapadásával pedig eleve egyre kevésbé releváns az olcsó forint = exportvezérelt növekedés elképzelése.

Az utóbbi hetekben lassan naponta döntöget negatív rekordokat a forint árfolyama az euróval szemben, a héten többször járt 333 fölött az euró/forint árfolyam.

Bár a forint jelenlegi gyengesége elsősorban Magyarországtól független nemzetközi gazdasági folyamatok eredménye (az amerikai-kínai kereskedelmi háború, a német gazdaság ettől nem független befékezése, a rendezetlen brexittől való félelmek és az Európai Központi Bank új élénkítőprogramja mind hozzájárultak a dologhoz), messze nem új folyamatról van szó. A 2010-es választások idején 260-280 között mozgott az euró/forint árfolyam, majd kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel a 300 körüli szint körül stabilizálódott, mígnem 2015 tavaszától 310 körüli, tavaly nyár óta pedig a 320-as szint vált az átlagossá.

Ezt pedig a jegybank és a kormány nemhogy megtűrte, az előbbi egyes lépéseivel kifejezetten támogatta a gyengülést. Bár Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban már felvetette, hogy stabil(abb) forintárfolyamra lenne szüksége a magyar gazdaságnak, erre reagálva a gyenge forint fővédnökének tartott Matolcsy György jegybankelnök (a nyilvános vitáktól tartózkodó NER-ben merőben szokatlan módon) gyakorlatilag elküldte a francba Vargát. Hogy a forint történelmi mélypontja ellenére nincs nagyobb pánik, és a jelek szerint a jegybankelnök ha nem is nyíltan, de támogatja a forint további gyengülését, elsősorban abban az elképzelésben gyökerezik, hogy a gyenge forint jó a magyar gazdaságnak. Ez pedig még csak nem is valami unortodox elgondolás: a pénz gyengítése az egyik legősibb gazdasági trükk, amivel ma is országok tucatjai próbálkoznak javítani nemzetközi versenyképességüket.

A probléma csupán az, hogy ez a taktika is követel áldozatokat, elsősorban a lakosság részéről; a jelenlegi világgazdasági helyzetben, az aktuális magyarországi pénzügyi mutatók mellett pedig egyébként sem tűnik már célravezetőnek.
Olcsóbb = jobb

Bár a laikusok gyakran hajlamosak valamiféle nemzeti büszkeséget belelátni a valutaárfolyamba, és az erővel vagy gyengeséggel azonosítani annak változását, aktuális ellenpélda, hogy napjainkban éppen a gyengeséggel és a nemzeti büszkeség hiányával nem vádolható (bár nem is olyan hű de erős) Kína pont a jüan értékének csökkentésével próbál visszavágni Donald Trump amerikai elnök büntetőintézkedéseivel szemben.

Emögött az az elgondolás áll, hogy a gyengébb valuta olcsóbbá teszi az országot a külvilághoz viszonyítva, ezzel pedig javítja a nemzetközi versenyképességet.

Egy hipotetikus magyar példán, ha egy euróért 250 forintot lehet kapni, akkor egy Magyarországon 10000 forintért termelt áru költsége 40 euró; egy 400 ezer forintos bérköltségű munkás 1600 euróba került egy hónapban; egy 750 forintos korsó sör pedig 3 euróra jön ki a turistáknak. Ezzel szemben 333-as eurónál a 10000 forintos áru költsége 30 euró, a 400 ezres munkaerőköltség 1200 euró, a sör pedig 2 euró 25 centből kijön.

Nem nehéz belátni, hogy a gyengébb forint mellett Magyarország vonzóbb lesz a tőkebefektetők és a külföldi turisták számára, és a hazai exportőrök is jól járnak a dologgal.

Az euróban értékesítő és gazdálkodó Mercedes számára olcsóbb lesz Magyarországon gyárat létesíteni és magyar melósokat fizetni, mint mondjuk az eurót használó Szlovákiában;
az exportáló, és így euróban értékesítő, de munkásait forintban fizető magyar cég olcsóbban tudja eladni áruit a külpiacon (vagy azonos ár mellett nagyobb profitot tud realizálni);
a francia turisták számára pedig olcsóbbak lesznek a hetedik kerületi bárok.

A növekvő export, a külföldi beruházások és a turizmus felfutása pedig munkahelyeket teremt és hozzájárul a növekedéshez.
Nem a nyaralás a gond

Ezek a megfontolások a világon szinte mindenhol előkerülnek, de emellett van még két, speciálisan magyar (illetve kelet-közép-európai) terület is, ahol elvben jól jöhet az olcsó forint: a magyar állam az európai uniós kifizetéseket is euróban kapja Brüsszelből, és jellemzően a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai is euróban (illetve fontban) érkeznek haza.

Ez a két tétel az utóbbi években nagyságrendileg 3-8 milliárd euró közötti nettó bevételt hozott az országnak, hatalmas szerepet játszva a gazdasági és pénzügyi stabilitás megteremtésében. Forintban kifejezve ezek az összegek is sokkal többet érnek, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt értek volna.

Az ellenoldalon a legtöbbször talán az szokott elhangzani a gyenge forint kapcsán, hogy drágább lesz tőle a nyaralás. Ám a nyaralás ára nem nemzetgazdasági szempont: a magyar pénzügypolitikát nem lenne bölcs dolog arra alapozni, hogy olcsóbb legyen a kagylóleves Horvátban. (Sőt, pusztán pénzügyi szempontból az lenne a legjobb, ha senki sem menne külföldre nyaralni, hanem megtakarításaiból a magyar gazdaság fejlődését finanszírozná.)

Mindazonáltal a drága nyaralással kapcsolatos panaszok mégis rávilágítanak a leértékelés legjelentősebb hátulütőjére: a gyenge valuta csökkenti a hazai vásárlóerőt, lenyomja a béreket.

Visszatérve a fenti példára, 250-es eurónál az 1000 eurós iPhone 250 ezer forint, a 40000 eurós Audi tízmillió; de 330-nál előbbi már 330 ezer, utóbbi meg 13 millió. Az árversenyképességet tehát végső soron az importáruk drágulásán keresztül a fogyasztók fizetik meg. (Ellenérvként fel lehet hozni, hogy az import megdrágítása a hazai cégeket támogatja a belpiaci versenyben, de 2019-ben ennek az érvnek kevés éle van, tekintve hogy elég nehéz lenne magyar okostelefont, valóban magyar autót vagy akár ruházati cikkeket venni.)

Emellett ahogy Magyarországon is láttuk, a véges munkaerőkínálat és az importált áremelkedés életszínvonalra gyakorolt hatása szükségszerűen felnyomja a béreket, ezáltal a gyenge árfolyam jelentette versenyképességi előny csökken, miközben a béremelkedés tovább fűti az importált áremelkedés miatt eleve növekvő inflációt.
Örülünk?

A kérdés tehát végső soron az, hogy a gyenge valuta előnyei megérik-e a hátrányok elszenvedését. A válasz nagyrészt attól függ, hogy az ember hogyan szeretne mazsolázni a magyar makroadatokból, mert az igenre és nemre is találni bizonyítékot.

Ami tény, hogy 2010 után,

megugrott az export, hatalmas kereskedelmi többletet és folyófizetésimérleg-többletet halmozott fel az ország (tehát több jövedelmet termelt külföldön, mint fordítva),
nőtt a foglalkoztatás és (forintban kifejezve) jelentős növekedésnek indultak a bérek is.
Mindez relatíve mérsékelt infláció mellett ment végbe (bár ez elsősorban a gyenge eurózónás inflációnak és az olaj 2014-2016 közötti árzuhanásának eredménye volt).
Eközben pedig a hazai adósságot (mind az államadósságot, mind a magánszektor adósságát) sikerült nagyrészt hazai finanszírozású, forintalapú konstrukciókba terelni, azaz a külső adósságteher jelentette árfolyamkockázat is jelentősen mérséklődött, e tekintetben sem okozott nagy gondot a forint gyengülése. (Sőt, a gyenge forint támogatta folyófizetésimérleg-többlet nagy szerepet játszott abban, hogy ez sikerült.)

Mindez ugyanakkor csak 2015-2016-ig volt igaz.
Nem vagyunk már exportnagyhatalom

Azóta több területen is nagyot változott a magyar gazdaság:

Az árfolyamból fakadó bérversenyképesség a bérnövekedés miatt elmúlt (egyes becslések szerint a bérversenyképesség fenntartásához 400 forint feletti euró kellene),
az infláció egyre markánsabban beindult,
a magyar kereskedelmi többlet pedig jelentősen csökkent: a külfölddel szembeni reálgazdasági jövedelmeket mérő folyó fizetési mérleg többlete két év alatt 7 milliárd eurós történelmi csúcsról idénre elpárolgott.

Emögött az áll, hogy 2017 óta a magyar növekedést már nem az export hajtja, hanem a belső fogyasztás és mindenekelőtt a beruházások megugrása. A fogyasztásnak és beruházásoknak viszonT nagyon súlyos importigénye van, ebből is fakad a folyó fizetési mérleg többletének eltűnése. Kiegyenlített mérleg mellett viszont az importot drágító gyenge forint már egyre inkább béklyó, mintsem segítség, vélhetően Varga Mihály is ezért vette elő a témát. Ráadásul ez Orbán Viktor kifektetési terveinek is árt, hiszen megdrágítja a magyar vállalatok külföldi befektetéseit.

Mindez azt sejteti, hogy bár manapság már nem jó dolog a forint további gyengülése, a 2008-as válság utáni talpraállásban fontos szerepet játszhatott a gyenge forint. Ugyanakkor az exportra és a külföldi beruházásokra az árfolyamon kívül kismillió más dolog hat (például a fent említett uniós támogatások és adókedvezmények), és egyes közelmúltbeli kutatások eleve megkérdőjelezik, hogy az árfolyamnak önmagában jelentős szerepe lenne az az exportsikerekben.
Nem ez a döntő

Ahogy a témával behatóbban foglalkozó közgazdászok rámutatnak, a jelenlegi világgazdasági környezetben a gyenge árfolyam exportserkentéséről szóló alapvetés már nem nagyon működik. A japán jen árfolyam például (a fentiekhez hasonló megfontolásokból) 2012 és 2015 között 50 százalékkal gyengült a dollárral szemben, mégsem sikerült fellendítenie az exportot, ahogy a brit font 2007 és 2009 közötti (vagy akár jelenlegi) mélyrepülése sem hozott eredményeket.

A szkeptikusok az úgynevezett nemzetközi termelési láncok szerepét emelik ki. Ennek a háttere, hogy az ipari termelés nem úgy néz ki, hogy Magyarországon legyártják a Mercedes minden tartozékát, azokat összeszerelik és eladják külföldre. Ehelyett kismillió különböző beszállító kismillió különböző országban gyártott alkatrészeit szerelik össze Kecskeméten.

Ugyanez igaz a beruházásokra: jól hangzik, hogy gyenge forint mellett a BMW olcsóbban tud gyárat venni és építeni Debrecenben, de valójában új gyárában javarészt külföldi gépeket, vállalatirányítási szoftvereket, stb. fog telepíteni, amelyekért euróban fizet majd. Az árfolyamnál vélhetően nagyobb pluszt jelent a cég számára, hogy a magyar kormány súlyos milliárdokkal támogatja a beruházást.
Mindemellett egy sok országot összekötő termelési láncra számos valuta mozgása hat: ha mondjuk egy magyarországi autóülésgyárban kínai fémeket és indiai textilt használnak, majd egy szlovákiai autógyárba exportálják az ülést, amit egy Angliában értékesítendő járműbe építenek be, akkor rögtön öt különböző pénznemnél tartunk.
A termelési hálózatok összetettsége miatt az árversenyképesség rövid távú változásának kisebb hatása van: a Mercedes nem fogja azért egy kipróbálatlan magyarra cserélni egy jól bevált kínai beszállítóját, mert 2-3 százalékkal olcsóbb lett a forint.
Szintén a termelési láncok összetettsége miatt a nagy multik pénzügyi ügyeletek sorával védik magukat az árfolyammozgások negatív hatásaival szemben, és eleve igyekeznek közös elszámolási eszközt használni partnereikkel - ami a pozitív hatásokat is irrelevánssá teszi (bár az olcsó béreket nem).

Míg a multik számára kisebb a relevanciája, a leértékelés komolyabb problémát jelenthet a (forintban gazdálkodó) hazai exportőröknek: a legkevésbé fejlett szektorokon (mezőgazdaság, bányászat) kívül nekik is jelentős importigényük van; ha pedig az 50 százalék körüli importarányt vesszük alapul, akkor az a helyzet, hogy majdnem annyit buknak az importon, mint amennyit az alacsonyabb béreken megtakarítanak.
Ráadásul empirikus tapasztalatok szerint a hazai exportőrök jellemzően nem csökkentik jelentősen exportáraikat valutaleértékelődés esetén, tehát nem a versenyképességük nő, hanem a profitjuk. (A hazai cégek eredményének növekedésére persze lehet pozitívumként tekinteni, de hozzá kell tenni azt is, hogy ezt áttételesen a magyar fogyasztók fizetik meg.)

Merjünk erősebbek lenni?

A fentiek elsősorban azon országok számára relevánsak, amelyek exportjában és importjában nagy szerepet játszanak az efféle nemzetközi termelési láncok. Ahogy a Nemzetközi Valutaalap idén júliusi jelentéséből kiderül, a vizsgált országok közül mind az export, mind az import terén Magyarország integrációja (azaz kitettsége) volt a világon a legnagyobb e téren.

Ebből következik, hogy a gyenge forint = erős magyar export alapigazság 2019-ben már messze nem fedi a teljes valóságot, miután a világgazdaság összetettsége meghaladta a régi ortodoxiát.

A fentiek azt is jelzik, hogy a nemzetközi versenyképesség több dologból áll, mint az ár(folyam). Az olcsó árfolyamszint és bérszínvonal jellemzően az olyan alacsony hozzáadott-értékű összeszerelő-üzemeket vonzza, mint a nemrég tömeges elbocsátásokat bejelentő jászberényi Electrolux-gyár.

Ahogy ez utóbbi példa is mutatja, az olcsó gyártás mint gazdasági modell fenntarthatatlan, és a jelenlegi bérnyomás és inflációs mutatók mellett a forint gyengülése sem tudja ellensúlyozni az árversenyképesség romlását. Ebből következik, hogy a fejlődés fenntartásához inkább a versenyképesség más területeire kellene összpontosítani. Ezzel Matolcsy és Varga is tisztában van, a közelmúltban mindketten hosszú programokat közöltek a versenyképesség fejlesztendő területeiről. Ezek egyikében sem szerepelt célként az olcsó forint.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.20.
Megnézve: 1887

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra