HIRDETÉS
HIRDETÉS

Energiapiaci információk szerint nem sokkal azután, hogy bejelentették: a NER beszippanthatja a T-Systems informatikai óriást, újabb fontos bejelentés várható. Ebben a MET-csoport és Mészáros Lőrinc valamelyik érdekeltsége fogja közölni, hogy a jövőben a két birodalom együtt kívánja birtokolni és működtetni a Tigáz Zrt-t, Magyarország legnagyobb gázelosztóját.

Hivatalosan ugyan még senki nem erősítette meg, de mégis szinte biztosnak tűnik, hogy Mészáros Lőrinc és a MET Holding a jövőben közösen fogják a Tigáz Zrt-t birtokolni és működtetni.

Maga a cég, vagyis a Tigáz Zrt, illetve a tulajdonában álló Tigáz-DSO Földgázelosztó Kft. az északkelet-magyarországi földgázelosztásért felel. A Tigázból a „Ti” arra utal, hogy a társaság tiszántúli, korábban a hajdúszoboszlói, a debreceni, a miskolci és a szolnoki gázcégek egyesülésével jött létre.

Ez a legnagyobb ilyen hazai cég, 33 ezer kilométernyi vezetéket működtet. Alapvetően Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben aktív, de Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér és Komárom-Esztergom megyék egyes településein is ellátja a földgázelosztói feladatokat.

A két tulajdonos közül, a svájci központú, de azért erősen magyar kapcsolódású MET Holding sokféle energiakereskedelmi tevékenységet végez Európában.

Míg itthon a cég erőteljesen küzd, olykor perel azért, hogy bizonyítsa, hogy 5 évvel ezelőtti állami kötődésű gázüzletei nem „mutyiból” származtak, közben valóban „elnemzetköziesedett”, sokfelé vásároltak cégeket, a tavalyi több mint 10 milliárd eurós árbevételük 90 százalékát mára 26 ország gázpiacán szedik össze.

Ezt a „nemzetközi játékos” képet most a Mészáros Lőrinccel történő közösködés aligha fogja segíteni.

Mészáros Lőrincnek pedig már eddig is voltak energetikai érdekeltségei, elsősorban a második számú hazai erőmű, a lignittüzelésű Mátrai Erőmű. Nemrég a Mészáros-világ komoly meglepetést okozva, a Simicska-idők erős energetikai emberét, Baji Csabát is leigazolta.

A részletek homályosak

Hogy pontosan milyen formációban fogja a két erőcsoport a jövőben a Tigázt működtetni, azt nem tudjuk, az érintett körből nem kaptunk információkat, de ma még hivatalosan a MET a közel 99 százalékos nagytulajdonos, vagyis valamiképpen Mészáros Lőrincék fognak bevásárolni.

Úgy tudjuk, hogy a szakmai irányítás a MET-nél marad, igaz erre azért hosszabb távon mérget nem lehet venni, hiszen a Mátrai Erőmű működtetése is így indult a Mészáros-csoport és a szakmabeli cseh EPH között, de pár hónap múlva a szakmai feladatokra kijelölt EPH már le is vonult. Akkor és ott a felek között végül nagyon elmérgesedett a viszony. (Nagyon nem kell sajnálni a cseheket, állítólag ritka nagy hasznot tudtak eltenni az epizódszerepért.)

Nagy verseny volt érte

A Tigáz nem is olyan régen cserélt gazdát. Korábban az európai energiapiac emblematikus óriása, az olasz ENI birtokolta, de ő előbb 2017 decemberében szerződést kötött, majd 2018 júniusában le is zárta azt a folyamatot, amelyben egy rendkívül fordulatos tenderen értékesítette magyarországi ékkövét.

Akkor a MET úgy tudott nyerni, egy a csoporttól azóta távozó kolléga szakmai irányításával, hogy megelőzte a cégért állítólag szintén küzdő német RWE, a magyar állami NKM, az említett cseh EPH ajánlatát.

Bár a GVH és az energiahivatal akkor jóváhagyta a Tigáz-dealt, de az nem is volt egyértelmű, hiszen a MET kereskedik is a gázzal és a hazai gázpiacon az elosztók működése jogilag, funkcionálisan és pénzügyileg is külön kell hogy álljon a termeléstől, illetve a kereskedőcégek működésétől. Vagyis a MET-nek az elosztói és a kereskedelmi tevékenységet minden szempontból külön kellett kezelnie.
Különös Tigáz-vezetők

A Válasz Online nemrég egy alapos cikkben mutatta be a Mészáros-birodalom vezetőit. Érdekesség, hogy bár a Tigáz eddig a MET tulajdonában volt, de már eddig is voltak a Tigáz vezetésében olyanok, akik inkább Mészáros Lőrinc bizalmi emberei voltak. A felügyelőbizottság elnöke az a Gál Miklós volt, aki Vida József bizalmi embereként a mészáros-birodalom ékkövének, az Opus Global Nyrt-nek is a vezérigazgatója volt.

Az igazgatóságban pedig már eddig is helyet kapott Konczné Kondás Tünde, Koncz Ferenc szerencsi fideszes parlamenti képviselő (ex-polgármester) felesége, aki több fontos Mészáros-cégben (Talentis Agro, Mezort és Wamsler SE) is igazgatósági tag, a Magyar Sportmárka Zrt-ben pedig fb-tag.

A két csoportot ismerők szerint a motivációk elég tiszták. Mészáros Lőrinc komoly tőkeereje és hitelképessége folytán folyamatosan szerzi meg a fontos gazdasági érdekeltségeket, ma is négy-öt nagyobb cég van a fókuszában.

A MET, amelynek a tulajdonosai a vállalat vezetői és alkalmazottai, (többségi tulajdonosa Lakatos Benjamin vezérigazgató) pedig eddig is részt vett ilyen partnerségekben, például a csoport csinált a Gazprommal közösen szerb szélerőműcéget, a Magyar Telekommal retail villamosenergia- és gázkereskedőt (E2), vagy az MVM-mel nagy erőművet (százhalombattai DERT).

Ki szerződik a NER-rel?

Ám az is vitathatatlan, hogy ezzel az üzlettel a MET ismét vállalta annak az ódiumát, hogy a korábbi offshore-os, magyar oligarchákat felvonultató tulajdonosai, illetve elhíresült, MVM-mel között gázügyletei után ismét magára húzza a média és az ellenzék figyelmét.

Természetesen nem a MET lesz az első, aki a magyar gazdasági élet aranyemberével szerződik, ez itthon nem ritka, gondoljunk csak a különböző hazai bankok hiteleire, vagy a banki alapkezelők befektetéseire (a baráti az MKB, a Takarék-csoport mellett ebben a piaci bankok, így az OTP és a külföldi bankok is aktívak).

Sőt, a keddi bejelentés alapján a Deutsche Telekom sem volt szégyenlős. Mások, így a norvég Telenor, a reptér kanadai tulajdonosa, vagy a brit Tesco gazdái eddig ellen tudtak állni Mészáros Lőrinc búgó hangú hívásának.

index.hu

Feltöltve: 2019.07.09.
Megnézve: 1724

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra