HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGYARORSZÁG – Fontos csatát nyertek a devizahitelesek! A százezreket érintő döntés Kásler Árpád ügye kapcsán született meg.

A devizahiteles férfi a bíróságra ment, mert a bankja svájci frank alapú hitelét vételi árfolyamán folyósította, törlesztenie viszont az eladási árfolyamon kellett, a különbség, vagyis az árfolyamrés pedig a banknál marad. A házaspár arra hivatkozva támadta meg azt a feltételt, ami erre feljogosította a bankot, hogy az tisztességtelen jellegű. Az ügy egészen az Európai Bíróságig jutott, amely úgy döntött: a Kúria vizsgálhatja, hogy tisztességtelen volt-e az árfolyamrés alkalmazása. Határozat várhatóan az ősszel születhet a kérdésben, majd a parlament dönthet arról, hogy módosítani kell-e az összes devizahiteles szerződést.

A legtöbb adós most arra kíváncsi, ebben az esetben mennyi pénz járna vissza. – Jelenleg a vételi és az eladási árfolyam között 2 százalékos különbség van a Kúria által megengedett szerződéskori 1 százalék helyett. Ami egy 100 ezer forintos törlesztőrészletű hitel esetén 500 forintot jelent, hiszen csak fél százalékpont a különbség a mostani és a szerződéskori eladási árfolyam között. Így 6 év alatt összesen 36 ezer forintos kára keletkezett az ügyfélnek – írta elemzésében a bankracio.hu.

Dr. Czirmes György ügyvéd szerint ennél jóval nagyobb lehet a tét. – A Kúria korábbi döntése értelmében az árfolyamrés része a kölcsönösszegnek. Így ha az tisztességtelen, nemcsak figyelmen kívül marad, hanem emiatt a szerződések nem tartalmazzák a határozott kölcsönösszeget, amely semmisséghez vezet – magyarázta. Így újra kellene számolni a tartozást.

– A bank, az állam és az adós között egy körülbelül 180 forintos svájcifrank-árfolyamon történő végleges elszámolás is elképzelhető – tette hozzá. Becslése szerint egy 10 millió forintos összegű, 160 forintos svájcifrank-árfolyamon felvett szerződés esetén amelyből az adós 5 millió forintot fizetett vissza, de tartozása 20 millió forintra duzzadt, a jelenlegi 245 forintos árfolyamnál a tőke és kamatcsökkentés mértéke elérheti az 5-6 millió forintot. Ennyi járna vissza.

blikk

Feltöltve: 2014.05.02.
Megnézve: 2080

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra