HIRDETÉS
HIRDETÉS

Világbajnok úszók ülhetnek fel a trónra, Cseh Lászlót (30) illeti meg a királynak, Hosszú Katinkát (26) pedig a királynőnek járó korona.

Utóbbi annak ellenére lett a legjobb, hogy decemberben nagy port vert fel a harca a Magyar Úszószövetséggel, amely vihar hullámai a mai napig nem csitultak.

Elképzelhető, hogy a korai szavazók a történtek után már másképp voksoltak volna…

A hivatalos koronázási ünnepséget ma este tartották a Nemzeti Színházban, ekkor hirdették ki az Év legjobbja címért folyó versengés győzteseit a sportújságírók szavazatai alapján, s nemcsak az ép versenyzőket, hanem a parasportolókat és felkészítőiket is díjazták.

Cseh tíz év után jutott vissza a csúcsra, hiszen első nagy sikerét még 2005-ben érte el, akkor világbajnok lett Montrealban, de utána sem az olimpiákon, sem a vb-ken nem tudott felkapaszkodni a dobogó legmagasabb fokára, valaki mindig megelőzte.

A múlt évet új környezetben, Törökbálinton és Egerben, új edzővel, Plagányi Zsolttal (50) kezdte meg, s nem is maradtak el az eredmények, hiszen a kazanyi vébéről egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot hozott haza, majd az évzáró netánjai rövid pályás Eb-n három aranyat gyűjtött.

– Egy rossz szavam sem lehet az elmúlt évre, hiszen egymást érték a sikerek. A világbajnoki cím elhódítása különösen nagy lökést adott, s így újult erővel tudok nekivágni az ötkarikás felkészülés hajrájának. Nem félek kimondani: Rióban olimpiai bajnok akarok lenni! – fogalmazott korábban Cseh.

Hasonló vágyak repítik Hosszú Katinkát, aki még szebb mérleggel büszkélkedhet, ő két aranyat és egy bronzot szerzett Kazanyban, hat aranyig meg sem állt a netánjai Eb-n, s mindezek mellé még az összesített Világkupa-pontversenyt is megnyerte.

Mindent annak rendelek alá, hogy olimpiai aranyérmes legyek. Ez a nagy cél, ezért gyakorlok nap nap után. Már megízlelhettem, milyen a világ legjobbjának lenni, most az a feladat, hogy ugyanezt a teljesítményt az ötkarikás játékokon is meg tudjam ismételni – nyilatkozta az Austinban tartózkodó, a hét végi versenyre készülő Hosszú, aki a nagy menetelés közepette a honi sportági szövetséggel is szembeszállt, hogy jobb feltételek között tudjanak készülni a magyar úszók.

Dárdai Pál az év edzője

Az év férfi sportolója: Cseh László (úszás)

Az év női sportolója: Hosszú Katinka (úszás)

Az év edzője: Dárdai Pál (labdarúgás)

Az év csapata: férfilabdarúgó-válogatott

Az nb1.hu által szervezett magyar Aranylabda: Király Gábor

Az év gólja (tíztagú zsűri szavazott): Priskin Tamás gólja a norvégok ellen

Az év férfi fogyatékos sportolója: Gelencsér Róbert (atléta)

Az év női fogyatékos sportolója: Gyurkó Alexandra (úszó)

Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője: Galambos Zsolt (kosárlabda)

Az év fogyatékos csapata: Férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott

MLSZ életműdíja: Szepesi György (sportriporter)

blikk.hu

Feltöltve: 2016.01.15.
Megnézve: 1479

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra