HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az ellenzék egy részének túlzás, a Jobbiknak kevés, a Fidesznek pont jó. De mit szól ehhez Szerbia?

DK

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az Orbán-kormány “csúcsra járatja az idegengyűlöletet”, le akarják zárni a déli határokat és vasfüggönyt húznak az országra – mondta a párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt arról beszélt, hogy az emberek félelmére apelláló kampány tele van hazugságokkal, mert hazugság, hogy a menekültek özönlenének Magyarországra, hogy a szállásuk, élelmezésük és orvosi ellátásuk költségeit az adófizetők állják. Hangsúlyozta, hogy az EU már 3,5 milliárd forintot utalt át erre a célra, miközben Magyarország saját büdzséjéből kevesebbet költ a problémára, mint a készülő felcsúti kisvasútra.

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminisztertől, mennyibe kerül a “szögesdrót felhúzása”, a határon “állomásozó erők” szállása, élelmezése, felfegyverzése – sorolta. Arra is kíváncsi volt, hogy vezetnek-e áramot a drótokba, a határon dolgozók kapnak-e lőparancsot, illetve tervezik-e a határzár későbbi kibővítését Románia és Ukrajna irányába is.

Együtt

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint egyetlen európai ország, így Magyarország sem tud egyedül megbirkózni a várható menekültáradattal, ebben az ügyben az Európai Uniónak közös megoldást kell kitalálnia - ezt Szelényi Zsuzsanna mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A független képviselő közölte: nem oldja meg azt a problémát az a parlament előtt lévő javaslat, amelyik határzárat akar létrehozni a menekültek miatt és egyúttal biztonságos országgá nyilvánítaná Szerbiát.

A politikus kijelentette, hogy az oltalomra szoruló menekülőket minden országnak be kell fogadnia, éppen ezért szerdán tárgyalt javaslat "cinikus és teljes mértékben irreális".

Az ügyben az EU-nak anyagi és technikai segítséget kell nyújtania a köztes országoknak, fel kell vennie a küzdelmet az embercsempészekkel és fel kell készülnie, hogy több menekültet fogadjon be - szögezte le.

Fidesz

Fidesz üdvözli a kormány szerdai döntését (meglepő lett volna, ha nem), amely szerint Pintér Sándor belügyminiszternek elő kell készítenie a magyar-szerb határ lezárását - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kérte a kormányt, döntsön a déli határvidék lezárásáról.

A Fidesz-KDNP-frakció szerint a határzár lehetőség arra, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlást Magyarország területére - mondta Németh Szilárd.

Liberálisok

A Magyar Liberális Párt (MLP) véleménye szerint a határra tervezett négyméteres terve embertelen és értelmetlen - írta az MLP az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Úgy fogalmaznak, hogy az Orbán-kormány szerdán bejelentett határzára ellehetetleníti a bevándorlók ügyének felelős és humánus megoldást. Hangsúlyozzák, hogy az MLP a szolidaritáson és a közös fellépésen alapuló európai megoldásban hisz. Igazi megoldás csak akkor lesz, ha a gyökereinél kezelik a bajt, erre pedig csak egy erős, egységes Európa lehet képes - hangsúlyozták.

A Liberálisok szerint mindazokat, akik valóban menekültek és nálunk akarnak letelepedni, méltányos eljárásban kell részesíteni, és ha nincs kizáró ok, be kell fogadni őket - hangsúlyozzák. Emellett az érintett országok együttműködésével, az EU és ENSZ felügyelete mellett minél hamarabb létre kell hozni nagy kapacitású befogadó-állomásokat, ahova visszaküldhetőek azok, akik nem jogosultak a menekültstátuszra vagy most is a térségben várják, hogy bejussanak az EU-ba - közölték.

MSZP

Az MSZP elutasítja a magyar-szerb határon felállítandó 175 kilométer hosszú, négy méter magas kerítés felállítását, mert nem tartja jó eszköznek a menekültkérdés megoldására.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, az európai határok védelméről egyeztetni kell az uniós tagállamokkal, közösen kell megvédeni minden menekültet, és közösen kell megvédeni Magyarország polgárait az illegális bevándorlóktól. Ehhez józan észre és szakmai egyeztetésre van szükség - hangoztatta.
Az ellenzéki politikus szerint Európában nem felépíteni kell a szögesdrótot, hanem ahogy 25 évvel ezelőtt is, lebontani azt. A kormány döntése méltatlan ahhoz a Magyarországhoz, amely már egyszer egyesítette Európát - tette hozzá.
A megoldást firtató kérdésre Tóbiás József azt válaszolta, a kormánydöntéssel beismerték, hogy a határrendészeti, rendvédelmi szervek forráshiánya miatt, vagy politikai okokból kell ezt az utat választani.

Hozzátette: modern eszközök segítségével elvégezhető lenne a zöldhatár védelme.

Hogyan süllyedhettünk idáig? - tette fel a kérdést a pártelnök. Majd úgy folytatta: rosszul van attól a gyűlöletkampánytól, amit a Fidesz az elmúlt hetekben folytatott. A nap folyamán bejelentett döntés felteszi erre a koronát - mondta.

Tóbiás József közölte, az MSZP azt várja el a kormánytól, hogy Magyarországot, a magyar embereket megvédje minden eszközzel, de ugyanilyen fontos, hogy a magyarok továbbra is szabadon mozoghassanak az EU-ban, ne legyen még egy határ.

Jobbik

A Jobbik véleménye szerint egy határzár elrendelése nem jelent rendszerszintű megoldást, hosszú távon nem szünteti meg a menekültáradatot - erről Z. Kárpát Dániel beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese közölte, pártjuk segítő kezet nyújt minden valódi üldöztetés elől menekülő embernek, de ez nem vonatkozik a gazdasági okokból menekülőkre. Szavai alapján az ide érkezők elsősorban nem a munkaerőpiacot, hanem az európai szociális rendszert célozzák meg. Magyarországnak sem forrása, sem lehetősége, sem kötelessége nincs arra, hogy a gazdasági okok miatt érkezőket támogassa - szögezte le.

Az ellenzéki párt azt javasolja, hogy segítsenek az üldöztetés elől menekülőkön, de ez "ne letelepítésbe torkolljon, ne kvóta szerinti brüsszeli diktátumok mentén történjen". Akinek bizonytalan az identitása és nem ismertek a céljai, az visszafordítható legyen - közölte céljaikat, miközben újra javasolta az önálló határőrség felállítását és a nyílt menekültszállók zárttá minősítését.
A politikus egyúttal arról is beszélt, hogy a "magukat balliberálisnak vagy liberálisnak valló" erők korábban 23 millió román munkavállalóval riogattak a kettős állampolgárságról szóló népszavazás során. Most viszont szociális bérlakásokat utalnának ki nekik, hosszú távon szavazati jogról és kvóta szerinti letelepedésről beszélnek - tette hozzá.

A Jobbik "ezen liberális társaságoknak" azt javasolja, hogy fogadjanak örökbe egy menekültcsaládot, költözzenek velük össze egy rövidebb időre és azután "próbáljanak olyan véleményt megfogalmazni, amely Magyarország állampolgárának érdekét képviseli" - mondta.

LMP

Schiffer András Facebook falára rögtön a kerítésépítés hírét követően az alábbi üzenetet írta ki: „Tessék mondani, a szerb határra emelt szögesdrót mennyiben fog különbözni a palesztinokat gettóba záró izraeli faltól?”

„Ha azt gondoljuk, hogy falak, kerítések emelésével megúszunk egy globális krízist, akkor abból keserű lesz az ébredés" - mondta Schiffer András. Hozzátette, szerinte az a javaslat, ami most a ház előtt van, kizárná az egyediesítést a menedékkérőkkel kapcsolatban, az egyszerre ütközik a genfi konvencióba, és embertelen.

Szerbia

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerdán arra kérte az Európai Unió országait, hogy segítsenek Szerbia határainak védelmében. A tárcavezető közleménye szerint országa elkötelezett az illegális migráció megfékezése mellett.

A szerb belügyi tárca vezetője ezzel reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai bejelentésére, amely szerint a magyar kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg. Stefanovic kiemelte: Szerbia a menekülthullám megjelenése óta elkötelezett a probléma megoldása iránt. "Szeretnénk megmutatni, hogy olyan komoly partnerek vagyunk, akik a saját és az EU határait is védik, ebben a folyamatban azonban a szerbiai állampolgárok érdekeire és biztonságára is figyelnünk kell" - írta a szerb miniszter.

"Arra kérjük az Európai Unió országait, hogy segítsenek nekünk ebben, tegyenek további erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Szerbia megvédhesse azokkal az országokkal közös határait, ahonnan a migránsok érkeznek, hiszen ők elsősorban az EU-tagországokból - Görögországból és Bulgáriából - jönnek Szerbiába" - mondta a szerb belügyminiszter.

Aleksandar Senic, a szerb parlament integrációs bizottságának elnöke szerint azonban nem jó üzenetet hordozna sem az Európai Unió, sem a szomszédos országok számára, ha Magyarország négy méter magas kerítéssel zárná le déli határát. A Boris Tadic volt köztársasági elnök vezette ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDS) politikusa kiemelte: az európai kontinens bármely részén emelt kerítés nem fogja megállítani a migránsokat.

Az integrációs bizottság elnöke kiemelte, hogy a szolidaritás az EU egyik alapvető értéke, egy kerítés felhúzása pedig semmiképpen sem lehet az európai népek közötti szolidaritás szimbóluma.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ igazgatója szerint egy kerítéssel nem lehet gátat emelni az illegális bevándorlók óriási hulláma előtt. A B92 televízióban nyilatkozva az igazgató kiemelte: a kerítés miatt egyre többen maradnak majd a határsávban. "Egy kerítés nem állíthatja meg azt, aki az erőszak elől menekül, és menedéket keres" - fogalmazott. Szerinte a kerítés felállítása után a csempészet még elterjedtebbé válik, az emberek alagutakat fognak ásni, a "senki földjén" ragadnak, és alternatív átjutási lehetőségeket fognak keresni.
Szerinte Szerbia azért is van rossz helyzetben, mert ez az utolsó állomás a schengeni terület előtt, ezért nem nagyon fognak a bevándorlók más útvonalakat keresni.

MTI

Feltöltve: 2015.06.17.
Megnézve: 1873

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra