Amikor mintegy 5000 évvel ezelőtt két halász a Balti-tenger déli részének fagyos vizébe gázolt, valószínűleg nem tudta, hogy a tengerfenék a lába alatt minden mozdulatát dokumentálja.
Eme prehisztorikus kiruccanás régen elveszett bizonyítékát – két sor emberi lábnyomot és némi kőkorszaki halászati felszerelést – tártak fel nemrégiben Dániában, Lolland szigetén, egy kiszáradt fjordban. A nyomokat úgynevezett halászati terelőfal mellett fedezték fel, amelynek használata Kr. e. 3000-re tekint vissza.
Korábban is találtak már ilyen halászszerszámokat, de ezek az első emberi lábnyomok Dániában – mondja Terje Stafseth, a vizsgálat egyik szakembere. „Általában csak eszközök és edények maradványaira bukkanunk, itt viszont hirtelen elébünk tárultak egy a rég múltban élt ember lábnyomai” – írja közleményében.
Stafseth és csapata több mint egy éve harcol az idővel, hogy be tudja gyűjteni a leleteket és más történelmi tárgyakat Dánia múltjából, mielőtt végleg eltűnnek. Jövőre ugyanis építési munkálatok kezdődnek egy víz alatti alagúton (Fehmarn Belt Fixed Link), amely összeköti Lollandot és a német Fehmarn-szigetet. Az alagutat számos felszíni létesítménnyel együtt fejlesztik ki, ezek lefedik majd a kiszáradt fjordokat, többek között azt is, ahol a lábnyomok és a halászati felszerelés előkerült – mondja Lars Ewald Jensen, a Lolland-Falster Múzeum projektmenedzsere.
A kiszáradt fjordok, valamint Lolland egyéb régiói kitűnő helyszínek a régmúlt kutatására, mivel nem mindig voltak napvilágon – mondja Jensen. Valójában a fjordok a kőkorszaki emberek napi vízi tevékenységeinek – halászat, tengeri áldozatai ajándékok - háttereként funkcionáltak.
Ám 1872-ben a Balti-tenger kiáradt, csak Lollandon mintegy 80 embert pusztított el. A későbbi árhullámok ellen 1877-ben létrehoztak egy védőgátat, ami mintegy 60 kilométeren át nyúlik a sziget déli partja mentén, ennek folyományaképpen a fjordok kiszáradtak.
A kőkorszaki lábnyomok valószínűleg valamikor a Kr. e. 5000–2000 közötti tartományban keletkeztek. Akkoriban a Balti-tenger szintje az észak-európai gleccserek olvadása folytán emelkedett. Szintén akkoriban a prehisztorikus emberek eme fjordokban halásztak.
Kifinomult csapdákat - halászati terelőfalakat – hoztak létre a zsákmány elfogásához. A fából készült terelőfalakat több tíz centiméteres szekciókban építették – vékony mogyoróágakat függesztettek fel két nagyobb rúd közé -, majd a szegmenseket egymás után elhelyezve, egyetlen hosszú, folytatólagos csapdát állítottak fel. A fjord sekély vizébe helyezték ki, amelyet a dagály elárasztotta. Amikor el akarták költöztetni a csapdát, akkor csak kirántották a szegmenseket az agyagszerű fjordfenékről, és az egészet új helyszínre vitték.
Jensen elmondta, a jelek szerint igyekeztek eltávolítani a kérdéses csapdát, talán éppen a közelgő vihar miatt. Az egyik állásnál mindkét oldalon lábnyomok vannak, mintha valaki megpróbálta volna eltávolítani a tengerfenékről.
Ezek a nyomok és a területen talált többi, valószínűleg a viharos időjárásnak köszönhetően maradt fenn. Ahogy a halászok megküzdöttek a felszerelés eltávolításával, lábuk mélyen a fjord iszapjába merült, majd az érkező árhullám felkavarta homok borította be őket. A fellelt lábnyomok finom iszap- és homokréteget őriznek, szabályosan egymásra sorolódva.
A régészek szerint a lábnyomokat két ember hagyhatta hátra, mivel az egyik sorban jóval kisebbek a másiknál. Jensen és csapata lenyomatokat készít, hogy megőrizze az élet eme ősi nyomait.
Az emberi nyomok mellett több háziasított és vadon élő állat koponyája is előkerült a fjord partján. A koponyák valószínűleg a régióban Kr. e. 4000 körül élt helyi farmerek által felajánlott áldozati ajándékok részei lehettek. Jensen elmondta, több állat koponyatöredékeit helyezték el a tengerfenékre, majd köréjük szarvasmarhák és juhok koponyáját rakták. A kiválasztott terület peremét fejszenyelekkel díszítették. Összességében mintegy 70 négyzetmétert fed le a lelet, ami igen sajátossá teszi.
hirado
Feltöltve: 2014.11.14.
Megnézve: 1628