Több új autó fogy, mint tavaly. Főleg cégek vesznek kocsikat, egyszerre többet is. A magánszemélyek inkább használt autót vásárolnak, akár külföldről is.
A Nemzetközi Valutaalap nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el - mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.
A végtörlesztés érdemben nem növelte a lakás-takarékpénztári szerződések számát, az MTI által megkérdezett két pénztár az árfolyamgáttól vár élénkülést, de csak 2013-tól.
Az eurót 283,10 forinton jegyezték hétfő délelőtt tíz órakor a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 282,37 forint és a péntek esti 281,93 forint után.
Az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel indult újra a feldolgozás a súlyos gondokkal küzdő üzemben.
Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6 százalékkal, az év első hét hónapjában 1,3 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A legfontosabb, hogy az IMF/EU-tárgyalás pénzügyi tárgyalássá váljon, annak kellett volna lennie az első pillanattól kezdve - mondta az egyeztetésekkel összefüggésben a közgazdász.