Csökkentett munkaidőben működik a Rába, míg a megrendelések nem nőnek. Elemzők ugyanakkor optimisták, a nehézipari cég még akár jól is kijöhet a válságból
A Political Capital elemzésében arról ír, miközben a régió gazdaságait a gazdasági válságból és a befektetői kockázatkerülésből fakadó "közös sors" sújtja, az egyes országok politikai-gazdasági mozgástere nagyon különböző ennek kezelésére
Megszorítási intézkedéseket vezettek be a HVG-nél. Információink szerint egyes dolgozókat elküldtek a hetilaptól, a többiek csak 11 havi bérüket kapják meg 2009-ben.
A versenyképesség javítása és a növekedés gyorsítása érdekében 2013-ig a jelenlegi 50 százalékos költségvetési centralizáció 8 százalékpontos csökkentését javasolja a Reformszövetség
Csak átmeneti volt a magyar tőzsdeindex tegnapi kapaszkodása. A tegnap esti gyászos amerikai zárás utáni hangulat átterjedt Európára. Háromnegyed tízkor fel kellett függeszteni az OTP kereskedését, mert az árfolyam 10 százalékot zuhant.
Majdnem annyiba kerül a tízéves magyar állampapírokra köthető biztosítás, mint tavaly októberben amikor a piac a legpesszimistább volt Magyarországot illetően