HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

Kína bírálta az amerikai hadihajók látogatását.
Itámárban rendszeresen törnek ki heves összecsapások a zsidó telepesek és a környező települések palesztin lakói között.
A lángok 2300 hektáros területen pusztítanak. Eddig 200 turistát és 30 helybéli lakost kellett kitelepíteni.
Egy Boeing 767-es a szárnyával letörte egy másik felszálláshoz készülő gép farkát.
A thaiföldi határőröknek feltűnt a két „súlyos” alkotás. Az egyik egy sárga rózsát, a másik kámeát ábrázolt.
Több hullámban támadtak gázai célpontokat izraeli harci gépek. Négy palesztin megsebesült.
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja úgy látja, hogy a kormányváltás után sem szűnt meg a magyarok lakta Dél-Szlovákia hátrányos megkülönböztetése.
Öt ember veszette életét egy egyelőre ismeretlen eredetű robbanásban egy ipartelepen, a Londontól 180 kilométerre északra fekvő Bostonban.
Az indiai hatóságoknak fogalmuk sincs, ki vagy mely szervezet követhette el a 17 halottat követelő, hármas robbantásos merényletet.
A találkozón áttekintették a líviai, a szíriai és a jemeni helyzetet, az izraeli-palesztin békefolyamatot és az iráni nukleáris programot
A rajtaütés során a Los Zetas bűnszövetkezet tagjainál valóságos fegyverarzenált, két kisteherautót és rablott holmit foglaltak le.
A 15 és 24 év közötti dán, olasz és spanyol fiatalok azt állítják, 24 óra alatt is, viszonylag könnyen lehet heroinhoz jutni.
Katasztrofális közvélemény-kutatási eredménnyel kezdi a nyári parlamenti szünetet az Angela Merkel vezette német kormánykoalíció.
A HÍD politikusai szerint tűrhetetlenek az SNS óriásplakátjai, mert "magyarveszéllyel" riogatják a lakosságot.
Tizenegy gyilkosság történt kedden Monterreyben a mexikói drogkartellek háborújában.

Első  Előző  Következő  Utolsó