HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Régóta sokkal inkább poltikusnak, mint közgazdásznak tartják a 80-as évek spontán privatizációjában meghatározó szereppel bíró, a politikában már 90-ben Antall József tanácsadójaként feltűnő volt- és leendő gazdasági minisztert. Okos, nagy tervekkel és elképzelésekkel rendelkező embernek mondják, akinek tervei közül viszont elég sok illúzióra épül. A költségvetést többen is féltik tőle, hozzá a költés, és nem a kassza szigorú felügyelete passzol, mondják.
A KSH adatai szerint Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon valamivel több gyerek született, mint az elmúlt időszakban, a házasságok száma viszont országszerte csökkent
A nemzetgazdasági miniszterjelölt a bizottsági meghallgatásán azt mondta: az államadósság szintjének csökkentése, a fenntartható államháztartási deficitcél elérése és az euró bevezetése szerepel a legfontosabb cselekvési tervek között
Bognár Ignác a renfőrkapitányt sértegette tavaly augusztusban egy hatósági akció során
"Akkor lehetek sikeres, ha ezt a morális válságot felszámolom és a közbizalmat helyreállítom" - hangsúlyozta a miniszterjelölt
Áttekinthető és tisztán működő rendszerre van szükség az egészségügyben - nyilatkozta Réthelyi Miklós
Az új kabinetnek nyolc minisztere lesz
A jelenleg futó kiemelt és nagyprojektek is leállhatnak, ha úgy ítélik meg, hogy az ország jelenlegi helyzetében azokra nincs szükség - írja a Magyar Nemzet
Orbán Viktor után a frakciók vezérszónokai fejthetik ki véleményüket összesen két és fél órán keresztül
Szlovák külügyminiszter: Budapestet európai szervezetek figyelmeztették, hogy "sárba lépett" a kettős állampolgársággal
Nyilvánosság elé állt az a vállalkozó, aki egy videofelvétel tanúsága szerint 2,2 millió forint kenőpénzt adott át Wieszt János újbudai MSZP-s képviselőnek.
Pont a kismamákkal kell kiszúrni? Ígéreteinek megfelelően átfogó támadást indított a bürokrácia ellen a Fidesz, ám arra aligha számított bárki is, hogy a kismamák is célkeresztbe kerülnek.
A "gumikalapácsos" kijelentése miatt annak idején meghurcolt és a Fideszből is eltávolított edelényi polgármester "rasszizmusával" a jelek szerint a Boldván élő cigányok nincsenek tisztában. A szomszédos település roma árvízkárosultjai ugyanis Molnár Oszkárhoz fordultak segítségért.
Az Országygyűlés alelnöke - Interjú Balczó Zoltánnal
Speciális szabályok vonatkoznak a határmenti ingázókra, illetve a hazatérő munkavállalókra. Az ingázó az ellátását csak a lakóhelye szerinti államban tudja igénybe venni

Első  Előző  Következő  Utolsó